Kecskeméti Törvényszék - Tanácsülések a több milliárdos adócsalás miatt indult büntetőügyben

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 110 vádlottal szemben emelt vádat bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás és vesztegetés miatt.

Az egyik húsipari cég működését érintő vádirat a 2011. és 2018. közötti időszakot öleli fel és az okozott kár összegét 6 milliárd Ft-ban jelöli meg.
A vádlottak közül heten - köztük a húsipari cég tulajdonosa és ügyvezetője - bűnügyi felügyelet hatálya alatt, ketten pedig - a tulajdonos fia, illetve egy ügyvéd - letartóztatásban vannak. 
A Főügyészség a tulajdonos fia esetében a letartóztatás megszüntetését és bűnügyi felügyelet elrendelését, míg a további vádlottak vonatkozásában a letartóztatás, illetve a bűnügyi felügyelet fenntartását indítványozza a vádiratban. A bíróság ezen indítványokról tanácsüléseken dönt majd.

A vádirat tartalmazza a Főügyészség azon indítványait is, amelyek akkor irányadóak - vagyis a bíróság súlyosabb joghátrányt nem alkalmazhat – amennyiben a vádlottak az előkészítő ülésen a bűnösségüket beismerik. Ebben az esetben a Főügyészség a húsüzem tulajdonosával és fiával szemben 3 év 6 hónap fegyházban letöltendő szabadságvesztés, 4 év közügyektől eltiltás, 4 év foglalkozástól eltiltás kiszabását, valamint vagyonelkobzást indítványoz.

Kecskemét, 2020. október 7.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály