A jogerős határozattal befejezett büntető eljárások fiatalkorú és felnőtt korú vádlottainak adatai

Tájékoztató

Az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program adatgyűjtéséről és adatátvételéről szóló 288/2009. (XII. 15.) Korm. rendelet alapján a bíróságok a jogerős határozattal befejezett büntetőügyek fiatalkorú és felnőtt korú terheltjeiről a CD és Fk. adatlapokon szolgáltatnak adatot, melyeket az Országos Bírósági Hivatal dolgoz fel.

2012-2014. években az adatokból összesítő excel táblázatok készültek, melyek a kiszabott büntetésekre és terheltekre vonatkozó kriminológiai, társadalmi és szociológiai szempontból lényeges adatokat tartalmazzák, a terheltek által elkövetett legsúlyosabb bűncselekmény szerinti bontásban.

2015. évtől a korábbi terjedelmes excel táblázatokat rövid infografikus összesítők váltották fel, melyek szintén tartalmazzák a terhelttel, a bűncselekménnyel, illetve a határozat tartalma szerint a kiszabott büntetéssel kapcsolatos legfontosabb információkat, emellett interaktív excel táblázatban kutatható a terheltek száma és megoszlása a legsúlyosabb bűncselekmények szerint.

Az adatok értelmezésénél fontos figyelembe venni, hogy a kiszabott büntetések több esetben halmazati büntetések, tehát több bűncselekmény elkövetése esetén azokért együttesen kerül kiszabásra a büntetés. Ennek figyelembevételével kell értelmezni azon adatgyűjtéseket, amelyek egy konkrét bűncselekmény elkövetése miatti büntetések számával és nemeivel (pl.: szabadságvesztés, pénzbüntetés) kapcsolatosak.

A táblázatok végén szereplő összesített adatok értelmezéséhez fontos tudnivalók:

  • ha ugyanazon évben ugyanazon terhelt két külön ügyben is elítélésre került, akkor ez a terhelt kétszer szerepel az egyes táblázatokban (pl. állampolgárság esetén duplikálódhat);
  • ha ugyanazon terhelt ugyanazon ügyben több bűncselekmény miatt is el lett ítélve, akkor ez a terhelt minden egyes általa elkövetett bűncselekménynél szerepel;
  • ha ugyanazon terhelt ugyanazon évben többféle büntetést is kapott (pl. szabadságvesztés és közügyektől eltiltás) akkor ez a terhelt minden rá kiszabott büntetésnél szerepel.
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és büntetés, intézkedés szerint Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és mellékbüntetések szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és büntetés, intézkedés szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és (önállóan alkalmazott) mellékbüntetés, intézkedés szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és mellékbüntetések szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen szabadságvesztésre ítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a szabadságvesztés időtartama, valamint a büntetés végrehajtási fokozata szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen pénzfőbüntetésre ítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a pénzfőbüntetés napi tétele valamint forint összege szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a közérdekű munka tartama szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmény és életkor szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és családi állapot szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és iskolai végzettség szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és foglalkozás szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és előélet szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az eljárás jogerős ítéletig számított tartama szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és állampolgárság szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és kényszerintézkedések szerint (2012. I. félév) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az előzetes letartóztatás időtartama, valamint az óvadék összege szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az elkövetéssel összefüggésbe hozható alkohol-, kábítószer-, kábító hatású anyag fogyasztása szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és bűnhalmazat szerint (2012. I. félév) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerős felmentéssel vagy megszüntetéssel befejezett ügyek felnőtt vádlottjai (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a sértett, valamint az okozott kár, érték, vagyoni hátrány összege szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása katonák által elkövetett bűncselekmények és a vádlott testülete szerint (2012. I. félév) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és büntetés, intézkedés szerint (2012. I. félév - országos - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és (önállóan alkalmazott) mellékbüntetés, intézkedés szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és mellékbüntetések szerint (2012. I. félév) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen szabadságvesztésre ítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a szabadságvesztés időtartama szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen pénz(fő)büntetésre ítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a pénz(fő)büntetés napi tétele, valamint forint összege szerint (2012. I. félév) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a közérdekű munka tartama szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmény és életkor szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és családi környezet szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és iskolai végzettség szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és foglalkozás szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és előélet szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és az eljárás jogerős ítéletig számított tartama szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények, állampolgárság stb. szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és kényszerintézkedések szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és előzetes letartóztatás időtartama, valamint az óvadék összege szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és az elkövetéssel összefüggésbe hozható alkohol-, kábítószer-, kábító hatású anyag fogyasztása szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és bűnhalmazat szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerős felmentéssel vagy megszüntetéssel befejezett ügyek fiatalkorú vádlottjai (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a sértett, valamint az okozott kár, érték, vagyoni hátrány összege szerint (2012. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és büntetés, intézkedés szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és (önállóan alkalmazott) mellékbüntetés, intézkedés szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és mellékbüntetések szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen szabadságvesztésre ítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a szabadságvesztés időtartama, valamint a büntetés végrehajtási fokozata szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen pénzfőbüntetésre ítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a pénzfőbüntetés napi tétele valamint forint összege szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a közérdekű munka tartama szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmény és életkor szerint (2012 év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és családi állapot szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és iskolai végzettség szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és foglalkozás szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és előélet szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az eljárás jogerős ítéletig számított tartama szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és állampolgárság szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és kényszerintézkedések szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az előzetes letartóztatás időtartama, valamint az óvadék összege szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az elkövetéssel összefüggésbe hozható alkohol-, kábítószer-, kábító hatású anyag fogyasztása szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és bűnhalmazat szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerős felmentéssel vagy megszüntetéssel befejezett ügyek felnőtt vádlottjai (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a sértett, valamint az okozott kár, érték, vagyoni hátrány összege szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása katonák által elkövetett bűncselekmények és a vádlott testülete szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és büntetés, intézkedés szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és (önállóan alkalmazott) mellékbüntetés, intézkedés szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és mellékbüntetések szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen szabadságvesztésre ítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a szabadságvesztés időtartama szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen pénz(fő)büntetésre ítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a pénz(fő)büntetés napi tétele, valamint forint összege szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a közérdekű munka tartama szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmény és életkor szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és családi környezet szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és iskolai végzettség szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és foglalkozás szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és előélet szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és az eljárás jogerős ítéletig számított tartama szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények, állampolgárság stb. szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és kényszerintézkedések szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és előzetes letartóztatás időtartama, valamint az óvadék összege szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és az elkövetéssel összefüggésbe hozható alkohol-, kábítószer-, kábító hatású anyag fogyasztása szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és bűnhalmazat szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerős felmentéssel vagy megszüntetéssel befejezett ügyek fiatalkorú vádlottjai (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a sértett, valamint az okozott kár, érték, vagyoni hátrány összege szerint (2012. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és büntetés, intézkedés szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és (önállóan alkalmazott) mellékbüntetés, intézkedés szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és mellékbüntetések szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen szabadságvesztésre ítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a szabadságvesztés időtartama, valamint a büntetés végrehajtási fokozata szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen pénzfőbüntetésre ítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a pénzfőbüntetés napi tétele valamint forint összege szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a közérdekű munka tartama szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmény és életkor szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és családi állapot szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és iskolai végzettség szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és foglalkozás szerint (2013. I. félév- országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és előélet szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az eljárás jogerős ítéletig számított tartama szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és állampolgárság szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és kényszerintézkedések szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az előzetes letartóztatás időtartama, valamint az óvadék összege szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az elkövetéssel összefüggésbe hozható alkohol-, kábítószer-, kábító hatású anyag fogyasztása szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és bűnhalmazat szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerős felmentéssel vagy megszüntetéssel befejezett ügyek felnőtt vádlottjai (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a sértett, valamint az okozott kár, érték, vagyoni hátrány összege szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása katonák által elkövetett bűncselekmények és a vádlott testülete szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és büntetés, intézkedés szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és (önállóan alkalmazott) mellékbüntetés, intézkedés szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és mellékbüntetések szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen szabadságvesztésre ítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a szabadságvesztés időtartama szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen pénz(fő)büntetésre ítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a pénz(fő)büntetés napi tétele, valamint forint összege szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a közérdekű munka tartama szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmény és életkor szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és családi környezet szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és iskolai végzettség szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és foglalkozás szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és előélet szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és az eljárás jogerős ítéletig számított tartama szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények, állampolgárság stb. szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és kényszerintézkedések szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és előzetes letartóztatás időtartama, valamint az óvadék összege szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és az elkövetéssel összefüggésbe hozható alkohol-, kábítószer-, kábító hatású anyag fogyasztása szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és bűnhalmazat szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerős felmentéssel vagy megszüntetéssel befejezett ügyek fiatalkorú vádlottjai (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a sértett, valamint az okozott kár, érték, vagyoni hátrány összege szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és büntetés, intézkedés szerint (2013. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és (önállóan alkalmazott) mellékbüntetés, intézkedés szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és mellékbüntetések szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen szabadságvesztésre ítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a szabadságvesztés időtartama, valamint a büntetés végrehajtási fokozata szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
A jogerősen elzárásra ítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az elzárás időtartama szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen pénzfőbüntetésre ítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a pénzfőbüntetés napi tétele valamint forint összege szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a közérdekű munka tartama szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmény és életkor szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és családi állapot szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és iskolai végzettség szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és foglalkozás szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és előélet szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az eljárás jogerős ítéletig számított tartama szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és állampolgárság szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és kényszerintézkedések szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az előzetes letartóztatás időtartama, valamint az óvadék összege szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az elkövetéssel összefüggésbe hozható alkohol-, kábítószer-, kábító hatású anyag fogyasztása szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és bűnhalmazat szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerős felmentéssel vagy megszüntetéssel befejezett ügyek felnőtt vádlottjai (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a sértett, valamint az okozott kár, érték, vagyoni hátrány összege szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása katonák által elkövetett bűncselekmények és a vádlott testülete szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és büntetés, intézkedés szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és (önállóan alkalmazott) mellékbüntetés, intézkedés szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és mellékbüntetések szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen szabadságvesztésre ítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a szabadságvesztés időtartama szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
A jogerősen elzárásra ítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és az elzárás időtartama szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen pénz(fő)büntetésre ítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a pénz(fő)büntetés napi tétele, valamint forint összege szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a közérdekű munka tartama szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmény és életkor szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és családi környezet szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és iskolai végzettség szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és foglalkozás szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és előélet szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és az eljárás jogerős ítéletig számított tartama szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények, állampolgárság stb. szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és kényszerintézkedések szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és előzetes letartóztatás időtartama, valamint az óvadék összege szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és az elkövetéssel összefüggésbe hozható alkohol-, kábítószer-, kábító hatású anyag fogyasztása szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és bűnhalmazat szerint (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerős felmentéssel vagy megszüntetéssel befejezett ügyek fiatalkorú vádlottjai (2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a sértett, valamint az okozott kár, érték, vagyoni hátrány összege szerint(2013. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és büntetés, intézkedés szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és (önállóan alkalmazott) mellékbüntetés, intézkedés szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és mellékbüntetések szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen szabadságvesztésre ítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a szabadságvesztés időtartama, valamint a büntetés végrehajtási fokozata szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
A jogerősen elzárásra ítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az elzárás időtartama szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen pénzfőbüntetésre ítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a pénzfőbüntetés napi tétele valamint forint összege szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a közérdekű munka tartama szerint (2014. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmény és életkor szerint (2014 I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és családi állapot szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és iskolai végzettség szerint (2014. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és foglalkozás szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és előélet szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az eljárás jogerős ítéletig számított tartama szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és kényszerintézkedések szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az előzetes letartóztatás időtartama, valamint az óvadék összege szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az elkövetéssel összefüggésbe hozható alkohol-, kábítószer-, kábító hatású anyag fogyasztása szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és bűnhalmazat szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerős felmentéssel vagy megszüntetéssel befejezett ügyek felnőtt vádlottjai (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a sértett, valamint az okozott kár, érték, vagyoni hátrány összege szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása katonák által elkövetett bűncselekmények és a vádlott testülete szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és büntetés, intézkedés szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és (önállóan alkalmazott) mellékbüntetés, intézkedés szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és mellékbüntetések szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen szabadságvesztésre ítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a szabadságvesztés időtartama szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
A jogerősen elzárásra ítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és az elzárás időtartama szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen pénz(fő)büntetésre ítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a pénz(fő)büntetés napi tétele, valamint forint összege szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a közérdekű munka tartama szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmény és életkor szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és családi környezet szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és iskolai végzettség szerint (2014. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és foglalkozás szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és előélet szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és az eljárás jogerős ítéletig számított tartama szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények, állampolgárság stb. szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és kényszerintézkedések szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és előzetes letartóztatás időtartama, valamint az óvadék összege szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és az elkövetéssel összefüggésbe hozható alkohol-, kábítószer-, kábító hatású anyag fogyasztása szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és bűnhalmazat szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerős felmentéssel vagy megszüntetéssel befejezett ügyek fiatalkorú vádlottjai (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a sértett, valamint az okozott kár, érték, vagyoni hátrány összege szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a sértett, valamint az okozott kár, érték, vagyoni hátrány összege szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a sértett, valamint az okozott kár, érték, vagyoni hátrány összege szerint (2014. I. félév - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és büntetés, intézkedés szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és (önállóan alkalmazott) mellékbüntetés, intézkedés szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és mellékbüntetések szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen szabadságvesztésre ítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a szabadságvesztés időtartama, valamint a büntetés végrehajtási fokozata szerint (2014. év - Országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elzárásra ítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az elzárásidőtartama szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen pénzfőbüntetésre ítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a pénzfőbüntetés napi tétele valamint forint összege szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a közérdekű munka tartama szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és életkor szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és családi állapot szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és iskolai végzettség szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és foglalkozás szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és előélet szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az eljárás jogerős ítéletig számított tartama szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és állampolgárság szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és kényszerintézkedések szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az előzetes letartóztatás időtartama, valamint az óvadék összege szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és az elkövetéssel összefüggésbe hozható alkohol-, kábítószer-, kábító hatású anyag fogyasztása szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és bűnhalmazat szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerős felmentéssel vagy megszüntetéssel befejezett ügyek felnőtt vádlottjai (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása bűncselekmények és a sértett, valamint az okozott kár, érték, vagyoni hátrány összege szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt felnőttek megoszlása katonák által elkövetett bűncselekmények és a vádlott testülete szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és büntetés, intézkedés szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és (önállóan alkalmazott) mellékbüntetés, intézkedés szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és mellékbüntetések szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen szabadságvesztésre ítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a szabadságvesztés időtartama szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
A jogerősen elzárásra ítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és az elzárás időtartama szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen pénz(fő)büntetésre ítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a pénz(fő)büntetés napi tétele, valamint forint összege szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon 2014.ev_.orszagososszesites.fk05.xls
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és a közérdekű munka tartama szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és életkor szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és családi környezet szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és iskolai végzettség szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és foglalkozás szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és előélet szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és az eljárás jogerős ítéletig számított tartama szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények, állampolgárság stb. szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és kényszerintézkedések szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és előzetes letartóztatás időtartama, valamint az óvadék összege szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és az elkövetéssel összefüggésbe hozható alkohol-, kábítószer-, kábító hatású anyag fogyasztása szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerősen elítélt fiatalkorúak megoszlása bűncselekmények és bűnhalmazat szerint (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
Jogerős felmentéssel vagy megszüntetéssel befejezett ügyek fiatalkorú vádlottjai (2014. év - országos) Office spreadsheet icon letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek megoszlása a befejezés módja és nemek szerint (2015. év – országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú terheltjeinek megoszlása a befejezés módja és nemek szerint (2015. év – országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek megoszlása a befejezés módja és nemek szerint (2016. év – országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú terheltjeinek megoszlása a befejezés módja és nemek szerint (2016. év – országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek megoszlása családi állapot és nemek szerint (2015. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek megoszlása családi állapot és nemek szerint (2016. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek megoszlása a főbüntetés felfüggesztése és nemek szerint (2015. év – országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú terheltjeinek megoszlása a főbüntetés felfüggesztése és nemek szerint (2015. év – országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek megoszlása a főbüntetés felfüggesztése és nemek szerint (2016. év – országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú terheltjeinek megoszlása a főbüntetés felfüggesztése és nemek szerint (2016. év – országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek megoszlása a szabadságvesztés időtartama és nemek szerint (2015. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú terheltjeinek megoszlása a szabadságvesztés időtartama és nemek szerint (2015. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek megoszlása a szabadságvesztés időtartama és nemek szerint (2016. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú terheltjeinek megoszlása a szabadságvesztés időtartama és nemek szerint (2016. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú terheltjeinek száma és megoszlása állampolgárság és nemek szerint (2015. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek száma és megoszlása állampolgárság és nemek szerint (2015. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú terheltjeinek száma és megoszlása állampolgárság és nemek szerint (2016. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek száma és megoszlása állampolgárság és nemek szerint (2016. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek megoszlása a büntetés helye és nemek szerint (2015. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú terheltjeinek megoszlása a büntetés helye és nemek szerint (2015. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek megoszlása a büntetés helye és nemek szerint (2016. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú terheltjeinek megoszlása a büntetés helye és nemek szerint (2016. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek száma és megoszlása a felmentés vagy megszüntetés módja és nemek szerint (2015. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú terheltjeinek száma és megoszlása a felmentés vagy megszüntetés módja és nemek szerint (2015. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek száma és megoszlása a felmentés vagy megszüntetés módja és nemek szerint (2016. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú terheltjeinek száma és megoszlása a felmentés vagy megszüntetés módja és nemek szerint (2016. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek száma és megoszlása a főbüntetés és nemek szerint (2015. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú terheltjeinek száma és megoszlása a főbüntetés és nemek szerint (2015. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek száma és megoszlása a főbüntetés és nemek szerint (2016. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú terheltjeinek száma és megoszlása a főbüntetés és nemek szerint (2016. év - országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek száma és megoszlása intézkedés és nemek szerint (2015. év – országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú terheltjeinek száma és megoszlása intézkedés és nemek szerint (2015. év – országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek száma és megoszlása intézkedés és nemek szerint (2016. év – országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú terheltjeinek száma és megoszlása intézkedés és nemek szerint (2016. év – országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek száma és megoszlása mellékbüntetés és nemek szerint (2015. év – országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú terheltjeinek száma és megoszlása mellékbüntetés és nemek szerint (2015. év – országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások felnőtt korú terheltjeinek száma és megoszlása mellékbüntetés és nemek szerint (2016. év – országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú terheltjeinek száma és megoszlása mellékbüntetés és nemek szerint (2016. év – országos) PDF icon Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások terheltjeinek száma és megoszlása az elkövetett legsúlyosabb bűncselekmény és nemek szerint (2015. országos) File Letöltés
A jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások terheltjeinek száma és megoszlása az elkövetett legsúlyosabb bűncselekmény és nemek szerint (2016. országos) File Letöltés
A felhasznált képek forrásjegyzéke PDF icon Letöltés
A felhasznált képek forrásjegyzéke PDF icon Letöltés