2 év börtönre ítélték a makói rabló diákot - perszimuláció a Makói Járásbíróságon

Az évek óta sikerrel működő „Nyitott Bíróság” programot a Szegedi Törvényszék elnöke a törvényszék illetékességi területéhez tartozó járásbíróságokra is kiterjesztette, melynek keretében a járásbíróságok és az együttműködésben részt vevő gimnáziumok – a csongrádi Sághy Mihály Szakképző Iskola, Középiskola és Kollégium, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola, a makói József Attila Gimnázium és a szentesi Horváth Mihály Gimnázium és Szakközépiskola – a program intézményeikben történő színvonalas megvalósításába kezdtek.
 
 
 
A program keretében a Makói Járásbíróság 2015. április 16-án a makói József Attila Gimnázium mintegy húsz diákjának részvételével megrendezte az első rendhagyó perszimulációt, melynek különlegessége az volt, hogy egy korábban rablás bűntette miatt folyamatban volt büntetőtárgyalás menetét most maguk a diákok jelenítették meg, ők alakították az eljáró bírót s két ülnökét, valamint az ügyész, a vádlott, a sértett, és a perszimulációs eljárás során kihallgatott tanúk szerepét is ők játszották el.
 
A diákok számára dr. Lakatos Lajos Sándor, a Makói Járásbíróság büntetőbírája nyújtott szakmai segítséget, így a perszimulációs eljárás során az eljárási szabályok pontos megtartása mellett került sor a vádlott, a sértett, valamint a tanúk kihallgatására, illetőleg az eljárás végén az ítélet meghozatalára. A perszimuláció megvalósításában a középiskolások aktívan részt vettek, a védő és az ügyész szerepét alakító diákok gondosan felépített perbeszédet tartottak, a „tanács elnöke” pedig az ítéletet frappánsan indokolta.
 
A rendhagyó perszimuláció a diákok s oktatóik körében is pozitív visszhangot keltett, így elképzelhető, hogy a jövőben ezen újszerű kezdeményezés folytatására kerül majd sor.
 
Szeged, 2015. április 24.