Alaptörvény és a bírói döntések Konferencia a Szegedi Ítélőtáblán

"A bírói döntésekre vonatkozó szimbolikus és konkrét alaptörvényi szabályok" címmel rendezett konferenciát az elmúlt hét végén a Szegedi Ítélőtábla. Ez a rendezvény a tavaly megkezdett "Beszélgetések az Alaptörvényről" című konferenciasorozat második tanácskozása volt, amit azzal a céllal rendeztek, hogy az Alaptörvény bíróságokra vonatkozó rendelkezéseit érintően a leghitelesebb forrásokból merítsen ismereteket a dél-alföldi régió bírói, ügyészi és ügyvédi kara.

A konferenciára meghívást kapott a Szegedi Ítélőtábla illetékességi területéhez tartozó négy megye (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye) valamennyi bírósági, ügyészségi és ügyvédi kamarai vezetője, valamint a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának vezetése és az Alkotmányjogi Tanszékének valamennyi munkatársa. A tanácskozáson részt vett dr. Patyi András a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora is.

Dr. Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnökének köszöntője után dr. Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke kifejtette álláspontját az Alaptörvény azon rendelkezéséről, amely szerint a bíróságoknak a feladataik végzése során kötelességük tiszteletben tartani Magyarország kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodását. Hozzátette: az ítélkezés függetlenségét ez a szabály nem veszélyezteti, azonban egyfajta zsinórmértékként alkalmazandó. Szólt az Alaptörvény 28. cikkéről is, mely szerint a bíróságok a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban kötelesek értelmezni. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke az ÁSZ szervezetét és működését mutatta be, dr. Szájer József Európa Parlamenti képviselő az Alaptörvény minden más jogszabály fölött állásáról beszélt, míg dr. Répássy Róbert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a KIM álláspontját törvényalkotói értelmezésben adta elő. Ezt követően dr. Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület és a Pécsi Ítélőtábla elnöke néhány kirívó példán keresztül mutatta be az Alaptörvényi szabályok alkalmazásának szükségességét.

A konferencia anyagát a Szegedi Ítélőtábla hamarosan kiadja, így minden érdeklődő hozzájuthat - mondta el a tanácskozás zárásakor dr. Harangozó Attila.

Szeged, 2014. május 19.