Átadó ünnepség a megújult Magyar Igazságügyi Akadémián

A Magyar Igazságügyi Akadémia átadásának ünnepélyes megnyitóján, 2015. november 23-án a megújult épület már ismerős ablaktáblás bejáratán túl, egy megújult és korszerű környezet fogadja az épületátadásra érkezőket.
 
A bírák és igazságügyi alkalmazottak képzéseinek otthont adó Magyar Igazságügyi Akadémia ötévente valamilyen jelentős eseményhez ér. Az egyik a 2000-ben megújult bírósági képzés, amelyhez 2006-ban elkészült az építészeti nívódíjjal jutalmazott, méltó helyszínt nyújtó jelenlegi épület. A 2012-es év kihívás elé állította ezt az intézményt, ugyanis veszélybe került a korábbi Fővárosi Törvényszék kezelésében lévő óvodából lett bíróképző sorsa, de az OBH elnökének eredményes küzdelmeként az épület mégis bírósági kezelésben maradt, ezzel biztosítva a megfelelő bírósági utánpótlást, a színvonalas környezetben tartható képzéseknek köszönhetően. 
 
„A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni, nem újrarendezgetni azt, ami megvan benne, hanem hozzáadni mindig.” (Ottlik Gáza – Iskola a határon) – idézte dr. Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Magyar Igazságügyi Akadémia megnyitóján, kihangsúlyozva az akadémia átalakult épületének okát és jelentőségét.
 
A bírósági szervezet jelképéül a mérleget választotta, amely egyensúlyba hozza az ellentétes értékeket, véleményeket, mint amilyen a hagyomány(meg)őrzés és a megújulás is. Ennek megfelelően a Magyar Igazságügyi Akadémia olyan megújult belső térrel várja a vendégeit, mint a liftek előtti pihenőül szolgáló – a Debreceni, az Egri, a Kaposvári, a Szegedi és a Veszprémi Törvényszékek által felajánlott – felújított retro bútorokkal berendezett Zöld, Fehér és Kék Szalon, vagy a vendégtájékoztató információs rendszer, amely az előadótermek melletti elektronikus paneleken jeleníti meg az aktuális információkat. A felújítás részét képezi a multi funkciós teremmel kibővült étterem és a pihenő résszel ellátott recepció is, a megújult teremgarázs-bejáró környezete, az új kerítéskapu és egy modernizált beléptető rendszer, amely a dolgozók és vendégek biztonságát szolgálja.
 
A korszerű, minden elemében az elvárásokhoz igazodó, és a biztonságos munkavégzést szolgáló épület, így maradéktalanul eleget tesz a MIA kibővült funkcióinak.   
 
 
Az eseményről készült fényképek ITT tekinthetők meg.
 
Budapest, 2015. november 23.