Átadták a Fővárosi Törvényszék új, Tölgyfa utcai épületét

2015. április 16-án átadták azt az új bírósági épületet a Tölgyfa utcában, amelybe a Fővárosi Törvényszék hat szervezeti egysége költözött. Az eseményen részt vett dr. Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal elnöke, dr. Vízkelety Mariann az Igazságügyi Minisztérium államtitkára és dr. Fazekas Sándor a Fővárosi Törvényszék elnöke
 
Dr. Handó Tünde beszédében elmondta, hogy 2012-ben nyílt meg a lehetőség a Fővárosi Törvényszék elhelyezési problémáinak orvoslására. Kiemelte, hogy a  Tölgyfa utcai bírósági épület az igények és lehetőségek szerencsés találkozása. A beruházás megvalósításáért köszönetet mondott a kormányzati támogatásért, mely nem csupán a bírósági dolgozók munkája szempontjából fontos, hanem azoknak az ügyfeleknek is, akiknek az igényeit az igazságszolgáltatásnak kell kiszolgálni. Beszélt arról, hogy a 2013 óta szervezetileg önállóan működő Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság és a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégiumának azonos helyszínen való elhelyezése segíti a szakmai munkát. 
 
Dr. Fazekas Sándor beszédében kiemelte, hogy hosszú időbe telt, amíg a legmegfelelőbb épületet megtalálták. Szólt arról is, hogy a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, illetve a Regionális Kollégium közös elhelyezése segíti az együtt gondolkodást, növeli a szakmai hatékonyságot. Elmondta, hogy ezentúl az egységes szabálysértési csoport és a peren kívüli csoport is az új épületben kap helyet. Hangsúlyozta, hogy az épületben újonnan kialakított Oktatási Központ óriási előrelépés, amely a fiatalok és a szakmában már aktívan dolgozók képzését is nagyban segíti.
 
Dr. Vízkelety Mariann köszöntőjében arról beszélt, hogy az Igazságügyi Minisztérium aktívan kívánja segíteni az embereket a jogban való eligazodásban. A Tölgyfa utcai bírósági épület kiemelt projekt volt, amellyel a Fővárosi Törvényszék szervezeti egységeinek elhelyezési problémáit kellett megoldani. Kifejtette, hogy az új épület hozzájárul a hatékonyabb munkaszervezéshez és munkavégzéshez, valamint mérsékli az üzemeltetési költségeket is.
Dr. Handó Tünde ünnepélyes keretek között átadta az épület kulcsát dr. Fazekas Sándornak. A vendégek ezután megtekintették az Ügyfélcentrumot, majd a Fővárosi Törvényszék Oktatási Központját. Az épület bejárása során dr. Fazekas Sándor egyedülállónak nevezte az Oktatási Központ létrejöttét, amely a Magyar Igazságügyi Akadémiával együttműködve 2800 dolgozó és 770 bíró képzésében játszik kiemelt szerepet.
 
Dr. Kocsis Zsuzsanna Andrea a Fővárosi Törvényszék Oktatásfelelőse elmondta, hogy az Oktatási Központ  létrehozása óriási előrelépést jelent a bírósági képzésben. A modern informatikai eszközök és a korszerűen felszerelt oktatótermek egyaránt hozzájárulnak a képzések sikeréhez. A központban tréningszoba, perszimulációs tárgyaló, egy 70 fős konferenciaterem és workshopok megtartása alkalmas helyiség is található.
 
 
Budapest, 2015. április 16.