Az Alkotmányvédelmi Hivatal előadása a Székesfehérvári Törvényszéken

Biztonságtudatos magatartás címmel tartott nagy érdeklődéssel övezett előadást 2013. szeptember 27.-én az Alkotmányvédelmi Hivatal két munkatársa a Székesfehérvári Törvényszéken.

A bírósági vezetők, bírák és igazságügyi alkalmazottak részére az előadók tájékoztatást adtak azokról a kockázati tényezőkről, lehetséges veszélyforrásokról, melyek a tisztségük ellátása során felmerülhetnek és megismertették őket ezek elkerülésének, a biztonsági kockázatok minimalizálásának lehetőségéről is. Ezzel összefüggésben tájékoztatás hangzott el az internet és az okostelefonok mindennapi használata során felmerülő veszélyekről is.

Az érdeklődők megtudhatták továbbá azt, hogy a munkájukkal összefüggő befolyásolási kísérlet, vagy személyüket érintő bármilyen inzultus esetén az Alkotmányvédelmi Hivatal mely munkatársához és milyen módon fordulhatnak segítségért.

Székesfehérvár, 2013. szeptember 27.