Az igazságügyi eredménytábla első harmadában a hazai bíróságok

Időszerűen ítélkeznek a bíróságok: az ügyek 90%-a egy éven belül befejeződik. A hazai bíróságok a nemzetközi eredménytáblákon is jó eredményeket érnek el, Luxemburg után hazánkban a második legalacsonyabb a folyamatban lévő közigazgatási ügyek száma – mondta dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Győri Ítélőtábla és a Győri Törvényszék összbíró értekezletét megelőző sajtótájékoztatón. 
 
Az Európai Bizottság igazságügyi eredménytáblájának 2016-os eredményei szerint az eljárások átlagos hosszát tekintve Magyarország az 5. helyen áll, megelőzve például Finnországot, Svédországot, Romániát és Franciaországot is. A magyar bíróságok a vezető egy harmadban állnak a polgári és kereskedelmi ügyek feldolgozásában. A folyamatban lévő polgári, kereskedelmi, közigazgatási ügyek tekintetében pedig a 4. legalacsonyabb a folyamatban lévő ügyek száma a hazai bíróságokon az EU tagállamok bíróságai között.    
 
Az eredménytáblát tartalmazó jelentés kiemeli, hogy míg 2010-ben 104 nap volt az átlagos ügyek hossza a hazai bíróságokon, addig 2014-ben 64 nap, miközben ötven százalékkal emelkedett a beérkezett ügyek száma. Handó Tünde hangsúlyozta: nincs még egy tagállam, ahol ekkora mértékű javulás következett be az időszerűség tekintetében. A jó igazságszolgáltatás legfontosabb része azonban mégiscsak a jó bíró: aki független, szabad, és felelős. Független és szabad, tehát befolyásmentesen, meggyőződése alapján, a jogszabályoknak megfelelően hozza meg döntéseit. Viszont felelős is, hiszen a sarkalatos jogszabályokban, eljárási törvényeben meghatározott kötelezettségeket be kell tartaniuk munkájuk során.
 
Dr. Takács József, a Győri Törvényszék elnöke az időszerűségi mutatókról adott tájékoztatást. Büntető ügyszakban kiemelt ügyek érkeztek a törvényszékre, egyebek mellett itt tárgyalják a vörösiszap pert is, amely mintegy 60 ezer oldalnyi anyag áttekintését jelenti. A „Szolgáltató Bíróság” és a „Fenntartható Fejlődés” program keretében szép eredményeket értek el, az ügyek 82%-a első fokon befejeződik. 
 
Dr. Széplaki László, a Győri Ítélőtábla elnöke elmondta, az ítélkezés gyorsult, büntető ügyszakban a Kúria az ügyek 95%-ában nem változtatta meg az ítélőtáblai döntéseket. Az ítélőtábla elnöke arról tájékoztatott továbbá, hogy 2017. január 1-jétől illetékesség változás történt, amelynek következtében Fejér megye is a Győri Ítélőtáblához tartozik.