Az OBH elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke június 28-án az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt. Az interjúban egyebek mellett beszélt a Digitális bíróságok világáról, a bírák és igazságügyi alkalmazottak javadalmazásának változásairól, a jó igazságszolgáltatás mérőszámairól és elárulta, az új eljárási kódexek bevezetésével idén milyen feladatok hárulnak a bírósági szervezetre. 
 
Hangsúlyozta, lépést tartanak a XXI. századdal: cél a tértől és időtől független bíróság kialakítása. Az ügyfelek így bárhonnan, bármikor, akár otthon, a kanapéjukon ülve is betekinthetnének a folyamatban lévő ügyük iratába. Hosszú út vezet a teljes elektronizáció kialakításához, de az eddigi eredmények magukért beszélnek: míg 2013-ban 300 elektronikus beadványt nyújtottak be az ügyfelek, addig 2016 második félévében már 96 ezer beadvány érkezett online a bíróságokhoz. 
 
Az OBH elnöke elmondta, a teljesítmény mérésére – ahogy a sportban is – szükség van az igazságszolgáltatás értékeléséhez. Nagyon sokféle mutatószámot alkalmaznak a szervezetben: mérik, hogy több ügyet fejeznek-e be, mint amennyi érkezik, vizsgálják, hogy melyik típusú ügyet, melyik bírósági szinten, mennyi időn belül fejeznek be, ahogy azt is, milyen arányban emelkednek jogerőre az ügyek. Örömmel jegyezte meg: a bíróságok évről évre egyre jobban teljesítenek. Egy éven belül befejeződik a peres ügyek 88%-a, a folyamatban maradt ügyek száma pedig 2016-ban a megelőző évihez képest 10%-kal csökkent. Járásbírósági szinten, polgári ügyszakban az ügyek 92%-a első fokon jogerőre emelkedik. 
 
Kiemelte, hosszú idő után az igazságügyi alkalmazottak bérezésének rendezésére is sor kerül. Szeptember 1-től – január 1-re visszamenőleges hatállyal – összességében, átlagosan havi bruttó 84 ezer forintos béremelésben részesülhetnek. Az OBH elnöke szerint komoly vonzerő lehet, hogy például egy tavaly szakvizsgázott bírósági titkár, aki szabálysértési ügyeket tárgyal, csaknem bruttó 400 ezer forintot is kereshet. Hozzátette, komoly előrelépések történtek a bírák bérét illetően is, másfél éven belül háromszor öt százalékkal emelkedik a bírói alapilletmény. Az egyre nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülésnek köszönhetően a bíróság egyre inkább olyan munkahely, ahol érdemes dolgozni. 
 
Komoly kihívásnak nevezte az új eljárási kódexek alkalmazására való felkészülést. Kiemelte, hogy csak a polgári perrendtartáshoz kapcsolódó, mintegy 1800 oldalas tananyag írásán 67 bíró dolgozott. A képzések megkezdődtek, és az ősszel minden bírósági szinten folytatódnak.
 
Az interjú összefoglalója itt olvasható
 
A hanganyag innen letölthető