Az OBH és az ERA közös EU polgári jogi képzéssel foglalkozó szeminárium-sorozatának következő állomása Prága

2017. február 2-3-án „Családjog: határon átnyúló válási procedúrák – tartásdíj és szülői felelősség” címmel rendeznek nemzetközi szemináriumot Prágában, amelyen dr. Várai-Jeges Adrienn, az Országos Bírósági Hivatalba beosztott bíró előadást tart a határon átnyúló szülői felelősség témában. A képzésen nyolc magyar bíró is részt vesz. Az esemény az Országos Bírósági Hivatal és az Európai Jogakadémia közös, „Interregionális és gyakorlat orientált igazságügyi képzés EU polgári jog területen” című projektje keretében valósul meg. A projekt célja az Európai Uniós polgári jogok gyakorlati képzése a kölcsönös tapasztalatcsere lehetőségének megteremtésével, a jó gyakorlatok megosztásával és a bírák közötti kölcsönös bizalom építésével. A szeminárium-sorozat első, a „Határon átnyúló polgári peres eljárások” című kurzusának az Országos Bírósági Hivatal a Magyar Igazságügyi Akadémián adott otthont. Az előadás-sorozat utolsó állomását Omsenieben rendezik meg, „Határon átnyúló öröklési ügyek – az új öröklési szabályozás joggyakorlata” címmel, ahol szintén egy előadó és nyolc résztvevő képviseli a magyar bírósági szervezetrendszert.