Az Országos Bírósági Hivatal fotópályázatot hirdet "Fókuszban a bíróság" címmel

Az Országos Bírósági Hivatal országos pályázatot hirdet a 2015. évben „Fókuszban a bíróság” címmel amatőr fotográfusoknak.

A pályázat célja a magyarországi bírósági épületek újszerű látásmóddal, kreatív módon történő bemutatása. A pályázat nyílt, amelyen – a pályázati feltételek elfogadása mellett - bárki részt vehet.

PÁLYÁZNI A KÖVETKEZŐ KATEGÓRIÁKBAN LEHET:

  1. Bírósági épületek, épületrészletek
  2. Bírósági épületbelsők, termek
  3. Tárgyi környezet a bíróságon
  4. Életkép a bíróságon

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:

  • A pályaművek benyújtásának feltétele a kitöltött és aláírt jelentkezési lap és a pályázati nyilatkozat beküldése.
  • 18 év alatti pályázó esetén a pályázat érvényesen kizárólag akkor nyújtható be, ha a pályázati nyilatkozatot és a regisztrációs lapot a szülő is aláírta.
  • Egy alkotó a négy kategórián belül legfeljebb összesen 5 db pályaművel pályázhat (azaz a 4 kategórián belül együttesen összesen 5 db kép küldhető). Beküldhető egyedi fénykép vagy legfeljebb 5 darabból álló sorozat. A pályázatra fotóval és képszerkesztő programmal módosított fényképpel egyaránt lehet nevezni.
  • A pályázatra kizárólag digitális képek küldhetők be. Analóg technika használata esetén nagy felbontású digitalizálást követően küldhető be a pályamű, amely az értékelés során a digitális technikával készült képekkel azonos megítélés alá esik. A képeken utómunka végezhető.
  • Az elektronikus úton (azaz e-mailben) küldött pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

A pályázat benyújtásának határideje: 2015. november 2. (hétfő), 12 óra

A pályázatra kizárólag digitális képek küldhetők be. Analóg technika használata esetén nagy felbontású digitalizálást követően küldhető be a pályamű, amely az értékelés során a digitális technikával készült képekkel azonos megítélés alá esik. A képeken utómunka végezhető.

A beküldött pályaműveket 4 fős Bíráló Bizottság bírálja el.

A Bíráló Bizottság tagjai:

  • dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a Bíráló Bizottság elnöke
  • dr. Németh Zoltán, a Budapest Környéki Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságának elnöke
  • Molnár Zoltán, fotóművész
  • Klenovics Róbert, építész, az OBH Épületfejlesztési és Fenntartási Osztály vezetője

A Bíráló Bizottság minden kategóriában egy nyertest választ.

A pályázat lezárultát követő két hétben a http://fotopalyazat.birosag.hu weboldalon lehet majd szavazni a legjobb fényképre, amelyet az Országos Bírósági Hivatal közönségdíjban részesít.

KÉRJÜK, OLVASSÁK ÁT A MELLÉKELT PÁLYÁZATI KIÍRÁST!

Budapest, 2015. szeptember 15.

FONTOS MELLÉKLETEK: