Befejeződött a Szervezetfejlesztési Projekt a Szegedi Törvényszéken

A Szegedi Törvényszék az egyike annak a 19 bírósági szervezetnek, amely sikeresen pályázott a „Szervezetfejlesztési program államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek számára” elnevezésű ÁROP 1.2.18/A-2013. kódjelű pályázaton „Szervezetfejlesztés a Szegedi Törvényszéken” elnevezésű pályázati anyagával.
 
A pályázat keretében mindösszesen 26.997.547,-Ft-ból a Szegedi Törvényszék 5 módszertani területen hajtott végre fejlesztéseket. – hangzott el a Szegedi Törvényszék 2014. június 24-én megtartott sajtótájékoztatóval egybekötött nyilvános projektzáró rendezvényén.
 
A megjelenteket dr. Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék elnöke, úgyis mint a projekt szakmai vezetője köszöntötte, majd bemutatta a szakmai és projektmenedzsmentet, és az egyes módszertanok megvalósítására alakult munkacsoportokat. Mint elhangzott a Szegedi Törvényszék szakmai koncepciójában három területet jelölt meg, amelynek fejlesztését tűzte ki célul, ezek:
 
1. a Szolgáltató bíróság koncepciójának kiteljesítése
2. a szakmai irányítás megerősítése és
3. az igazgatási tevékenység továbbfejlesztése.
 
A megvalósult részletes eredményeket a pályázati módszertan alapján mutatták be:
 
A Teljesítménymenedzsment keretében Szántó Mária, a Gazdasági Hivatal vezetője, úgyis mint a pályázat egyik szakmai koordinátora elmondta a kijelölt fejlesztési területeken, a módszertan mentén valósult meg a Szegedi Törvényszék stratégiai céljainak kidolgozása, célfán ábrázolás. A projekt terjedelemre, a megjelölt célokhoz kapcsolódóan szervezeti teljesítménymutatók kerültek kidolgozására, valamint ehhez kapcsolódóan a teljesítmény beszámolás területén is készültek javaslatok.
 
A Folyamatoptimalizálás területén elért eredményeket dr. Telegdy Gergely, bíró, úgyis mint a projekt másik szakmai koordinátora ismertette. Ennek keretében általános és ügycsoportonkénti ügyféltájékoztatók, nyomtatványok kitöltését segítő tájékoztatók és a gyakran ismétlődő kérdéseket tartalmazó anyagok készültek el, de ezek projekt keretében kerülnek új tájékoztató táblák is elhelyezésre. A módszertan ügyfelek számára kevésbé látható eredményeként végzésminták kerültek elkészítésre, valamint az ítélkezési munkát segítendő digitálisan kereshetővé tették a szakmai folyóiratok tartalomjegyzékét.
 
Dr. Cséffán József kollégiumvezető ismertette a Tudásmegosztás módszertan keretében a bírósági kezelőirodákon dolgozóknak megtartott szakmai képzések tapasztalatait, valamint a pályázat keretében elindított negyedéves rendszerességgel megjelenő Törvényszéki füzetek tematikáját, amelynek célja, hogy a bírák folyamatosan értesüljenek a szakterületüket érintő jogszabályi változásokról. A módszertan keretében történt meg a törvényszék belső információs rendszeréül szolgáló intranetes rendszer továbbfejlesztése, amelyet Simon Krisztián informatikus mutatott be.
 
A Minőségirányítási területen elért eredmény keretében került sor az ügyfélszolgálati irodákon dolgozók tréningjére. Bemutatásra került a törvényszéken 2014. július 1. napjától bevezetésre kerülő ügyfél-elégedettségi adatlap, amely sokkal részletesebb információkat igyekszik gyűjteni a bírósághoz forduló ügyfelek tapasztalatairól annak érdekében, hogy a kapott visszajelzéseket minél szélesebb körben tudják a jövőbeni fejlesztések során alkalmazni. A pályázat keretében kerül sor a tanúgondozás intézményének immáron a törvényszék illetékességi területén működő valamennyi járásbíróságra történő kiszélesítésére. A Szegedi Törvényszék ezen módszertan keretében végezte el első ízben a CAF modellen alapuló önértékelést, amelynek tapasztalatait a jövőbeni szervezetfejlesztések során hasznosítanak.
 
A Változáskezelés keretében készült el a Szegedi Törvényszék új Belső kontroll kézikönyve, valamint a szakmai és igazgatási vezetők képzésre.
 
Mint dr. Tárkány-Szűcs Babett zárszavában elmondta a Szegedi Törvényszék a pályázat keretében olyan területek fejlesztését tűzte ki célul, amellyel közvetett  vagy közvetlen módon hozzájárulhat a bírósághoz fordulás megkönnyítéséhez, a gyorsabb, hatékonyabb, időszerűbb ügyintézés és ítélkező munka folytatásához. Mint elhangzott, a pályázati eredmények folyamatosan kerülnek feltöltésre a Szegedi Törvényszék honlapjára. A rendezvény végén átadásra került az a Projekt tájékoztató, amely valamennyi bíróság kezelőirodáján elérhető.
 
Szeged, 2014. június 24. 
 
További képekért kattintson ide.