A Berettyóújfalusi Járásbíróság és Járási Ügyészség volt dolgozóinak köszöntése

A Berettyóújfalui Járásbíróság és a Berettyóújfalui Járási Ügyészség idén is találkozóra hívta meg volt dolgozóit. A két szervezet által közösen tartott eseményre immár nyolcadik alkalommal került sor 2015. október 9-én. 
A bíróság és az ügyészség vezetői, munkatársai most is gazdag, színes programmal várták nyugdíjas kollégáikat. A rendezvény résztvevőit dr. Füredi László, a Berettyóújfalui Járási Ügyészség vezetője köszöntötte, majd megnyitotta dr. Márián Zoltán, a Debreceni Nyomozó Ügyészség nyugalmazott vezetője aláírás- gyűjteményéből összeállított kiállítást. Dr. Márián Zoltán érdekfeszítő tárlatvezetése során mesélt arról, hogy több évtized alatt miként sikerült szert tennie a könyvtárteremben a közönség elé tárt magyar és külföldi államfők, uralkodók és uralkodó családok, történelmi személyiségek, hírességek eredeti aláírásaira.
A találkozó dr. Kiss László, a Berettyóújfalui Járásbíróság elnökének ünnepi köszöntőjével folytatódott, majd a 80 és 85 éves születésnapjukat ünneplő nyugdíjasok  köszöntése - Kovács Tiborné, dr. Varga József és dr. Engi István – következett. A jelenlévők megemlékeztek a fiatalon elhunyt kollégáról, Domokos Albertné Somogyi Rózáról.
 
A meghívottak jó hangulatáról népviseletbe öltözött berettyóújfalui kislányok nótacsokorral, a helyi zeneiskola növendékei pedig ünnepi műsorral gondoskodtak.
 
Debrecen, 2015. október 12.