Bírák és igazságügyi alkalmazottak elismerése az idei Bíróságok Napján

A magyar igazságszolgáltatás történetének meghatározó állomása volt, amikor a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk szétválasztotta a közigazgatást és a bíráskodást. Deklarálta, hogy a bíró az ítélkezési tevékenységet csak a törvénynek, illetve a törvényerejű szokásoknak alárendelve végzi. A jogszabályt július 15-én hirdették ki, ezért 2001 óta ezen a napon ünnepeljük a Bíróságok Napját. 
 
Az ünnep alkalmából az Országos Bírói Tanács a kiemelkedő igazságszolgáltatási tevékenység és a példamutató életpálya elismeréseként 80 bírónak és igazságügyi alkalmazottnak adta át a Juhász Andor-díj Arany, Ezüst és Bronz fokozatát, továbbá Bírósági Szolgálatért Oklevelet, címzetes kúriai bíró, címzetes táblabíró, címzetes törvényszéki bíró, valamint főtanácsos és tanácsosi címet adományozott. 
 
Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke ünnepi beszédében Günther Antal egykori kúriai elnök szavait idézte, miszerint az egységes jogtudat lehet az az alapvető eszköz, amely a társadalmat meghatározza. A Kúria elnöke óva intett a túlzott jogi következetességtől, mivel a jogtudomány nem gépies, hanem gyakorlati jellegű, ezért szükséges minden ügy lelkiismeretes, méltányos vizsgálata. Végezetül felhívta a figyelmet a nyugodt bírói öntudat fontosságárra, amely olyan szellemi légkört teremthet, amely generációkon átívelő értékké válhat.  Dr. Darák Péter elnök úr ünnepi beszéde itt olvasható.
 
Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke kiemelte, hogy az elmúlt időszakban soha nem látott mértékben növekedett a bíróságok iránti bizalom, amely az eddigi munkának köszönhető. Erről az Európai Bizottság által nemrég közzétett igazságügyi eredménytábla is beszámolt. A publikált adatok közül kiemelkedő a közigazgatási perekben eljáró közigazgatási és munkaügyi bíróságok teljesítménye, ugyanis az elsőfokú közigazgatási perek intézése a 28 uniós tagállam közül hazánkban a 4. leggyorsabb, a közigazgatási ügyszak hátraléka pedig – folyamatos csökkenés mellett – az 5. legalacsonyabb az Unióban. Az elsőfokú polgári és gazdasági perek intézése terén a magyar bíróságok a 6. leggyorsabbak az Unióban, míg az ügyhátralék – az előző évihez képest jelentősen csökkenve – a 7. legalacsonyabb.
Az OBH elnöke sikerként értékelte a Nyitott Bíróság programot, amelyben eddig több tízezer diák vett részt. Vélhetően ez az oka annak, hogy hazánkban éppen ebben a 16-24 éves korosztályban a legmagasabb a jogrendszerbe vetett bizalom. Végezetül az általa meghirdetett Szolgáltató Bíróság programra hívta fel a figyelmet, amelynek célja, hogy közösen lépjenek fel az igazságszolgáltatásba vetett bizalom erősítése érdekében.
 
Dr. Kozma Istvánné dr. Váradi Katalin a Nyíregyházi Törvényszék nyugalmazott tanácselnöke, az OBH Integritás Munkacsoportjának tagja, a Magyar Jogász Egylet nyíregyházi szervezetének elnöke, az OBH elnökének felkérésére tartott beszédében Ulpianustól, Cicerótól, Deák Ferenctől, Juhász Andortól és Groschmid Bénitől vett idézetekkel tarkítva a bírói munka szépségéről, a jogról és az igazságról szólt. Dr. Kozma Istvánné dr. Váradi Katalin ünnepi beszéde itt olvasható.
 
Dr. Hámori Attila, az Országos Bírói Tanács soros elnöke Pauler Ákos filozófus, egyetemi tanár gondolatait osztotta meg a hallgatósággal. Szólt arról, hogy kötelességünk a becsületes, erkölcsös cselekvés, illetve elengedhetetlen a hivatástudat. A bírói karra vonatkozó kihívásként említette a hatékony ítélkezés, az integritás és az alaposság követelményét. Végül a hagyományok tiszteletének fontosságát hangsúlyozta, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy választ kell adni a XXI. század megváltozott kihívásaira. Dr. Hámori Attila ünnepi köszöntőjének teljes szövege itt olvasható.
 
További képek a rendezvényről.
 
 
A kitüntetettek
 
Juhász Andor-díj arany fokozat: 
  1. dr. Kőrös András, Kúria tanácselnöke, kúriai tanácsos
  2. dr. Nagy László, Szekszárdi Törvényszék tanácselnöke, címzetes táblabíró
  3. dr. Járfás Judit Erzsébet, Esztergomi Járásbíróság címzetes törvényszéki bírája.
 
Ezüst fokozat:
1. Phd. dr. Fázsi László címzetes táblabíró, Nyíregyházi Törvényszék tanácselnöke
2. dr. Balla Lajos, Debreceni Ítélőtábla elnöke
3. dr. Vincze Zoltán, Paksi Járásbíróság elnöke, címzetes törvényszéki bíró
4. dr. Kovács Tamás, Győri Ítélőtábla tanácselnöke
5. dr. Hunyady Mariann, a Fővárosi Ítélőtábla tanácselnöke
6. dr. Lőrinczy Ildikó, Budapest Környéki Törvényszék tanácselnöke, címzetes táblabíró
7. dr. Gyalogné dr. Varga Éva, Szarvasi Járásbíróság elnöke, címzetes törvényszéki bíró
8. dr. Simicza Mária, Dunaújvárosi Járásbíróság csoportvezetője, címzetes törvényszéki bíró
9. dr. Nánásiné dr. Szabó Róza, Szolnoki Törvényszék tanácselnöke, címzetes táblabíró
10. dr. Rejtő Ilka, Miskolci Törvényszék bírája.
 
Bronz fokozat:
1. Székelyné Molnár Ildikó, a Kúria tisztviselője, elnöki irodavezetője
2. Nagy Attiláné, a Fővárosi Ítélőtábla irodavezető-helyettese
3. Szabó Béla, fizikai alkalmazott, Debreceni Ítélőtábla gépkocsivezetője
4. Vadászi Andrásné, írnok, Szegedi Ítélőtábla irodakezelője
5. Burkus Nándorné, Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság csoportvezetője
6. Bajtek Éva, Szentendrei Járásbíróság írnoka
7. Laczó Józsefné tisztviselő, Balassagyarmati Törvényszék irodavezetője
8. Hén Erika, Egri Járásbíróság tisztviselője
9. Tóth Éva, Gyulai Járásbíróság tisztviselője, jegyzőkönyvvezető
10. Billege Lászlóné, Székesfehérvári Törvényszék bírósági ügyintézője, elnöki iroda csoportvezető
11. Berecz Csabáné Bíró Éva tisztviselő, Pécsi Járásbíróság jegyzőkönyvvezetője
12. Bús Edit tisztviselő, Szegedi Törvényszék irodavezetője
13. Bordáné Petrits Erzsébet, Szekszárdi Törvényszék tisztviselője, statisztikus, könyvtáros
14. Hardi Erzsébet, Veszprémi Törvényszék írnoka
15. Karancsy Zsuzsanna, Keszthelyi Járásbíróság tisztviselője.
 
Posztumusz bronz fokozat:
néhai Bányik Endre, a Kúria Rendészeti Csoportjának csoportvezetője.
 
 
Címzetes kúriai tanácsosi és bírói cím:
dr. Udvary Katalin bírónak címzetes kúriai tanácsosi cím,
dr. Szabó Klára bírónak címzetes kúriai bíró cím.
 
Címzetes törvényszéki bírói cím:
a Fővárosi Törvényszék területén
dr. Dankó Eszter, Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság bírája
Hadasné dr. Golyán Judit, Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság bírája
dr. Göncziné dr. Szávai Adrienn, Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság bírája
dr. Pigler Eszter Hajna, Budai Központi Kerületi Bíróság bírája
dr. Sas Tamás, Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság bírája.
 
a Budapest Környéki Törvényszék területén
dr. Kolossváryné dr. Molnár Mónika, Dunakeszi Járásbíróság elnökhelyettese.
 
az Egri Törvényszék területén
dr. Cseh László, Egri Járásbíróság bírája.
 
a Kaposvári Törvényszék területén
dr. Kostyák Krisztina, Marcali Járásbíróság bírája.
 
a Miskolci Törvényszék területén
dr. Lekner Katalin, Miskolci Járásbíróság bírája
dr. Molnár Gábor, Ózdi Járásbíróság bírája.
 
Szegedi Törvényszék területén
dr. Kőrösi Gábor, Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája.
 
Szombathelyi Törvényszék területén
dr. Fonyódi Lajos Róbert, Sárvári Járásbíróság elnöke.
 
 
Főtanácsosi cím:
a Szegedi Ítélőtábla területén
Szélpálné Havasi Ildikó tisztviselő, Szegedi Ítélőtábla elnöki irodavezetője.
 
 
a Fővárosi Törvényszék területén
Bachta Tiborné tisztviselő, Fővárosi Törvényszék bírósági ügyintézője
Bartháné Biben Ágnes tisztviselő, Fővárosi Törvényszék bírósági ügyintézője.
 
a Budapest Környéki Törvényszék területén
Palasikné Valentini Karla tisztviselő, Váci Járásbíróság bírósági ügyintézője, irodavezető
Bartos Pálné tisztviselője, Budapest Környéki Törvényszék bírósági ügyintézője.
 
az Egri Törvényszék területén
dr. Kelemenné Uracs Katalin tisztviselő, Egri Törvényszék bírósági ügyintézője.
 
Veszprémi Törvényszék területén
György Tibor tisztviselő, Veszprémi Törvényszék informatikusa. 
 
 
Tanácsosi cím:
a Fővárosi Törvényszék területén
Zsinkai Krisztina tisztviselő, Budai Központi Kerületi Bíróság csoportvezető-helyettese
Sziráki Ildikó tisztviselő, Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportvezetője
Soproni Józsefné tisztviselő, Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság jegyzőkönyvvezetője.
 
a Debreceni Törvényszék területén
Papp Sándorné tisztviselő, Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság irodavezetője
Molnárné Perge Julianna, Debreceni Törvényszék tisztviselője
Nagy Róbert tisztviselő, Berettyóújfalui Járásbíróság elnöki irodavezetője.
 
a Gyulai Törvényszék területén
Kardos Ferencné tisztviselő, Gyulai Törvényszék irodavezetője.
 
a Kaposvári Törvényszék területén
Németh Ferencné, tisztviselő, Kaposvári Törvényszék irodavezetője.
 
a Kecskeméti Törvényszék területén
Faluvégi Irma tisztviselő, törvényszéki irodavezető.
 
Miskolci Törvényszék területén
Boldi Andrea tisztviselő, törvényszéki elnöki irodavezető
Horváth Tamás Gézáné tisztviselő, törvényszéki irodavezető
Vécsei Andrea tisztviselő, törvényszéki irodavezető.
 
Nyíregyházi Törvényszék területén
Vajda Istvánné, Nyírbátori Járásbíróság tisztviselője.
 
Szekszárdi Törvényszék területén
Kissné Márton Márta, Szekszárdi Járásbíróság irodavezetője.
 
Székesfehérvári Törvényszék területén
Szabó Rozália Székesfehérvári Törvényszék tisztviselője, Gazdasági Hivatal ügyintézője.
 
Szolnoki Törvényszék területén
Tályainé Kövér Elvira tisztivselő, Szolnoki Járásbíróság irodavezetője
Soltész Klára, Tiszafüredi Járásbíróság tisztviselője
Dudásné Szívós Éva, Jászberényi Járásbíróság tisztviselője.
 
Országos Bírósági Hivatalban
Takácsné Nagy Anikó, Gazdálkodási Főosztály Fejezeti Költségvetési Osztály tisztviselője.
 
 
Bírósági Szolgálatért Oklevél:
Aranyos Istvánné, a Gyulai Törvényszék tisztviselője                            50 éves,
Dr. Csukás Lajos nyugalmazott törvényszéki bíró                                  50 éves,
Dr. Almássy Mária, a Kúria bírája                                                              45 éves,
Fluckné dr. Papácsy Edit, a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke         45 éves,
Dr. Bóka Imréné, az Egri Törvényszék végrehajtási ügyintézője         45 éves,
Knoll Józsefné, az Egri Törvényszék irodavezetője                                  45 éves,
Raj Zoltánné, az Egri Törvényszék csoportvezetője                                45 éves,
Turai Albertné, az Egri Törvényszék tisztviselője                                     45 éves,
Horváth István Ferencné, az Orosházi Járásbíróság írnoka                   45 éves,
Spiegel Pálné, a Gyulai Törvényszék Gazdasági Hivatala tisztviselője 45 éves,
Somogyi Emil Lajosné, a Székesfehérvári Törvényszék írnoka             45 éves
 
bírósági szolgálata alkalmából.
 
 
Az elismerésekhez gratulálunk!
 
Budapest, 2015. július 16.