Bírósági Dolgozók Szakszervezetének napja

2015. június 5-én az Országos Bírósági Hivatal aulájában tartotta szakszervezeti napját a Bírósági Dolgozók Szakszervezete (BDSZ).
 
Dr. Osvald Csilla, a BDSZ elnöke köszöntötte a nagy számban megjelent tagokat. Beszédében a szervezet céljaként emelte ki a szakszervezeti nap hagyományteremtő jellegét. Elmondta, hogy a BDSZ jelenleg 1300 fővel működik, amely a bírósági szervezet 10%-a. Az elnök a szervezet céljaként határozta meg egy, az OBH-val közösen kialakított honlap létrehozását, amely a szakszervezeti tagok közötti kommunikációt könnyítené, hiszen a felületen keresztül a tagokat egyfelől elérhetőek lennének, másfelől ez biztosítaná a rendszeres és gyors információáramlást is.
 
A szakszervezet tagjai tiszteletdíj nélkül látják el feladataikat, a szervezet csekély bevétele miatt pedig takarékoskodniuk kell a kiadásokat illetően is. Ennek ellenére a BDSZ a jövőben a nehéz körülmények között lévő szakszervezeti tagokat megsegítését is célul tűzte ki. Terveik között szerepel egy alapítvány létrehozása, így a felajánlott 1%-kal a tagok munkáját lehetne segíteni.
 
 
Dr. Gyarmathy Judit, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese köszöntőjében üdvözölte a jelenlévőket és sikeres munkát kívánt a tagoknak, valamint biztosította a szakszervezetet az OBH támogatásáról.
 
A rendezvényen dr. Szabó Sándor, a Magyar Bírói Egyesület Főtitkára a bírósági életpálya koncepció elveiről tartott előadást, amelyet a szakmai konzultáció követett. A program parlamenti látogatással zárult.
 
 
Budapest, 2015. június 5.