A bírósági közvetítésről adott interjút Majorosné dr. Köck Ildikó és dr. Molnár Andrea

"A bíróságokon már több, mint fél éve lehetőség van arra is, hogy a sokszor költséges és elhúzódó pereskedés helyett bírósági közvetítést vegyenek igénybe a szembenálló felek. A mediációval hosszabb távon is rendezhetőek a vitás ügyek, elsimíthatóbbak az ellentétek.

2012 júliusában teremtették meg a törvényi alapját a bírósági közvetítésnek, amelyet az ország bíróságain folyamatosan és fokozatosan vezettek be. A Tatabányai Törvényszéken az idén március óta élhetnek a mediációval a vitás felek, és azóta húsz ügyben kérték is ezt. Ezzel megyénk az élmezőnybe tartozik, ami azt is jelenti, hogy nálunk konzenszuskészebbek az emberek."

A teljes cikk a 24 óra tatabányai napilapjának oldalán olvasható.