Bírósági Sátor Óbuda Napján

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság a Fővárosi Törvényszék támogatásával, a Nyitott Bíróságok program keretében, 2015. május 2-án Óbuda Napján ismét megnyitotta a Bírósági Sátrat.
 
Az óbudai Zichy kastély udvarán felállított Sátor látogatói alapvető jogi ismereteikre vonatkozó tesztet és a bírósággal szembeni elvárásaikra vonatkozó kérdőívet tölthettek ki, ingyenes jogi felvilágosítást és különböző ismeretterjesztő prospektusokat kaphattak. A Pénzügyi Békéltető Testület képviselői a Sátor meghívott vendégeiként adtak információt a banki elszámolás menetéről és a PBT működésének alapvető szabályairól. A Sátor látogatóit kísérő gyermekek a „Mit csinál a bíróság?” című rajzpályázaton vehettek részt.
 
A Sátornak a kezdeti rossz idő ellenére kiemelkedően sok vendége volt, a látogatók  400 tesztet és kérdőívet töltöttek ki, 28 gyermek vett részt a rajzpályázaton. A Sátrat megtekintette a Fővárosi Törvényszék elnöke is.
 
A látogatók a Sátor létrehozását és működését, a bíróság ügyfelek felé történő nyitását egyértelműen pozitívan értékelték. A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2016-ban ismét Bírósági Sátrat állít.
 
Budapest, 2015. május 5.