A bírósági szervezetben megbecsülik a többletteljesítményt

A bírósági szervezet és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) rendre szembesül olyan kihívásokkal, amelyek a napi működésen túlmutató feladatot jelentenek. Ezek a feladatok olykor akár komplex projektek lebonyolítását is szükségessé teszik. 
 
Az elmúlt évben – egyebek mellett – például három új eljárási törvény: a polgári és a közigazgatási perrendtartás, valamint a büntetőeljárási kódex 2018. évi hatályba lépésére kellett felkészíteni a 11 000 fős szervezetet. Az OBH a kódexek alkalmazására történő felkészülést projektek keretében valósította meg.
 
A három éve működő Bírói Életpálya Szakértői Testület (BÉSZT) életpálya koncepciójában kifejezetten szerepel, hogy a többletteljesítményt erkölcsileg és anyagilag is el kell ismerni. Az OBH mindent megtesz annak érdekében, hogy aki többletmunkát vállal, az többlet juttatást kapjon. Méltányolandó ugyanis, ha valaki a munkaköri feladatainak magas színvonalú ellátásán túl részt vesz az igazgatás szempontjából kulcsfontosságú feladatok ellátásában is. A többletmunka anyagi elismerésére az átgondolt, takarékos gazdálkodás biztosít lehetőséget.
 
Szerencsére számos olyan kollégánk van a bírósági szervezetben, akik az ítélkezési tevékenységen túl időt és energiát nem kímélve dolgoznak a közösség javára. Mindenki, aki érez magában kellő elszántságot, megtalálja a lehetőséget, hogy helyben, regionális vagy országos szinten közreműködhessen e feladatok elvégzésében.