Biztonságban a bíróságokon: újabb csomagvizsgáló eszközök beszerzése

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a XXI. századi követelményeknek megfelelő, modern berendezésekkel garantálja a bírósági épületek biztonságát, az ügyfelek és a munkatársak védelmét. A Svájci Hozzájárulás által támogatott „Biztonságnövelő” projekt eredményeként ma már minden bírósági épületben – a repülőtéri eszközökkel megegyező – korszerű fémkereső kapuk működnek. A közelmúltban újabb 20 csomagvizsgáló berendezés beszerzésére nyílt lehetőség. 
 
Ezzel együtt már 101 ítélkezési célra használt bírósági épületben lesz csomagvizsgáló röntgen alagút. A projekt eredményeként minden közepes, illetve nagy bíróság, az épület-állomány mintegy 66%-a rendelkezik majd ezzel az eszközzel. Az utolsó ütem keretében megvalósuló beszerzéssel lehetőség nyílik 8 elavult, koránál fogva nem javítható, csak nagy nehézségek árán üzemben tartható csomagvizsgáló cseréjére is. Az elmúlt évben - szintén a Svájci Projekt keretében – a bíróságok kézi fémkeresőkkel, az irányított közlekedtetést lehetővé tevő kordon oszlopokkal és szalagokkal gyarapodtak, ezzel teljessé vált a beléptetésre vonatkozó több fokozatú biztonsági elvárásoknak való megfelelés.
 
A korszerű eszközök telepítése mellett elengedhetetlen az őrzés-védelmet ellátó szakemberek képzése: 2016-ban összesen 251 belső és külső munkatárs részesült oktatásban. A tanfolyam keretében 78-an emelt szintű, vizsgával záruló sugárvédelmi képzésen is részt vettek. A kollégák elsajátították a berendezések szakszerű kezelésének ismereteit. Emellett a Terrorelhárítási Központ munkatársai bemutatót tartottak a különleges helyzetekben alkalmazandó ügyfélkezelésről, kommunikációról, valamint túszejtések, terrorcselekmények esetén tanúsítandó viselkedésformákról és feladatokról.
 
A fejlesztések keretében a bíróságok az adatbiztonságra is hangsúlyt fektettek. 2016. első félévben az összes ítélőtáblára és törvényszékre – összesen 26 helyszínre – az ún. TEMPEST biztonsági előírásoknak megfelelő informatikai felszerelés került (laptop, nyomtató és tartozékok). A berendezéseket a Nemzetbiztonsági Felügyelet által jóváhagyott szoftverekkel együtt kapták meg a bíróságok. 
 
A Svájci Projekt keretében történt beruházásokkal, a hozzájuk kapcsolódó oktatásokkal a bíróságok biztonsági szintje kielégíti a korunkban elvárható biztonsági követelményeket, megfelel a biztonsággal kapcsolatos törvényi elvárásoknak, biztosítja a megfelelő védelmet az ügyfeleknek, és a nyugodt munkakörülményeket a bírósági dolgozóknak. 
 
Budapest, 2017. március 14.