Budapestre látogattak a Visegrádi Négyek igazságügyi akadémiáinak vezetői

2013. április 17-19. között dr. Vadász Viktor, a Magyar Igazságügyi Akadémia vezetőjének meghívására Budapestre látogattak a Visegrádi Négyek igazságügyi akadémiáinak vezetői. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke prioritásként tekint a visegrádi országokkal történő szoros együttműködésre. A meghívás célja, hogy a találkozó megerősítse az országok elkötelezettségét az igazságügyi képzés területén történő együttműködés iránt, emellett lefektetésre kerüljenek a jövőbeni együttműködés keretei is. Jelenleg is folyamatban van egy közös regionális csereprogram bírósági és ügyészségi fogalmazók részére, amelynek budapesti rendezvénye 2013. november 4-8. között lesz, témája a gyermekközponttú igazságszolgáltatás.

A négyek igazságügyi akadémiái elkötelezettek a regionális programok folytatása mellett, ezért egyetértettek abban, hogy a jövőben minden nemzetközi képzési programra történő pályázat benyújtásakor partnerségi megállapodást ajánlanak egymásnak. A Szlovák Bíróképző Akadémia igazgatója, dr. Peter Hulla jelezte a megbeszélésen, hogy  nemzetközi magánjogi témában, illetőleg az áldozatvédelem területén terveznek egy-egy nemzetközi képzéssorozatot 2014. évben, melynek során nemcsak résztvevőként, de partnerként is számítanak a magyar, cseh és lengyel felekre. Elkötelezettek a Visegrádi Négyek abban is, hogy a lehetséges külső finanszírozási források (Európai Bizottság, Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN), Visegrádi Alap) esetleges csökkenése  vagy elapadása esetén is folytatniuk kell a közös regionális programok szervezését az igazságügyi képzés terén. Közös történelmi gyökereink, a hasonló társadalmi és gazdasági környezetünk, de különösen a földrajzi közelség teszi elengedhetetlenné az összehangolt működést az igazságügyi képzések terén, hiszen a határon átnyúló kereskedelmi és családjogi kapcsolatok, illetőleg a határokat nem ismerő szervezett bűnözés elleni harc is állandó együttműködésre készteti az igazságszolgáltatásban közreműködő hatóságainkat, bíróságainkat.
 
A találkozó különös fontossággal bírt abból a szempontból is, hogy az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) főtitkárának és irányító testületének választása 2013 júniusában lesz Dublinban.
 
A fényképen láthatóak balról jobbra: Dr. Széplaki-Nagy Gábor (osztályvezető ügyész Legfőbb ÜgyészségNemzetközi és Európai Ügyek Főosztálya), Dr. Almási Eszter (Legfőbb Ügyészség Továbbképzési Osztályának vezetője, a Magyar Ügyészképző Központ igazgatója), Dr. Steigerwald Erika (az Országos Bírósági Hivatal főosztályvezető-helyettese, a Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályának vezetője), Wojciech Postulski (a lengyelországi Nemzeti Bírói és Ügyészi Iskola Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának vezetője), Adam Cserwiński (a lengyelországi Nemzeti Bírói és Ügyészi Iskola igazgatóhelyettese),JU dr. Jana Michalicková (a Szlovák Köztársaság Bíróképző Akadémiájának munkatársa), Dr. Peter Hulla (a Szlovák Köztársaság Bíróképző Akadémiájának igazgatója), Dr. Renata Vystrčilova (a Cseh Bíróképző Akadémia osztályvezetője), Dr. Vadász Viktor (az Országos Bírósági Hivatal felkért főosztályvezetője, a Magyar Igazságügyi Akadémia vezetője).

2013. április 19.