Civil nyílt nap az Egri Törvényszéken

Alig 3 hete kezdte meg a munkát az Egri Törvényszék ideiglenes helyén, máris megnyitotta kapuit és 2015. november 25-én nyílt napot szervezett a civil szervezetek részére.
A rendezvény keretében Dr. Nagy Ildikó és Dr. Szűts Veronika bírósági tikár tájékoztatta a mintegy 40 civil szervezet képviselőjét az új Ptk. 2015. március 15-én életbe lépő változásairól, az ezzel kapcsolatban a civil szervezetekre háruló kötelezettségekről. Az előadást követően a résztvevők konzultáció keretében vitatták meg a hallottakat az előadókkal és egymással.
 
Az előadás előtt Dr. Nyiri Beáta az Egri Törvényszék elnöke és Kovácsné Somogyi Mónika az Egri Norma Alapítvány képviselője együttműködési megállapodást írt alá, melynek célja a civil szervezetek működésének szakmai támogatása, továbbá a civil szervezetekkel kapcsolatos információk gyűjtése és közzététele.
A nyílt napon részt vevők a szakmai előadást és megbeszélést sikeresnek értékelték, ezt erősítendő a Törvényszék és az Alapítvány abban is megállapodott, hogy 2016-tól évente rendeznek egy hasonló fórumot.
 
Az eseményen készült fényképeket  Berán Dániel fotóriporter készítette.
 
Eger, 2015. november 25.