Civil szervezetek létesítő okiratának új Ptk. szerinti módosítása

A Polgári Törvénykönyv hatályba léptetéséről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény ( Ptké.) 11.§ (3) bekezdése alapján a civil szervezetek 2016. március 15. napját követően, csak az új Ptk. rendelkezéseinek megfelelő létesítő okirat alapján és az új Ptk. rendelkezéseinek megfelelően működhetnek.

A civil szervezetek számára előírt létesítő okirat kötelező módosítás végső törvényi határideje 2016. március 15., tehát legkésőbb 2016. március 14. napjáig kell ezzel összefüggésben változás-bejegyzési kérelmet előterjeszteni a bíróságon.

A létesítő okiratok módosításához nyújtanak segítséget az Országos Bírósági Hivatal által közzétett, az itt elérhető okirat-sablonok.

Kérjük, hogy a civil és a cégnek nem minősülő egyéb szervezetek – amennyiben ez szükséges – a végső határidőt, tehát 2016. március 15-ét megelőzően nyújtsák be változás-bejegyzési kérelmüket.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy egyesület esetében nem kell módosítani az alapszabályt abból az okból, hogy az tartalmazza az egyesület alapító tagjainak nevét, és azok lakóhelyét vagy székhelyét.

Továbbá az egyesület és az alapítvány a létesítő okiratát a Ptk.-val összefüggésben nem köteles módosítani, ha az csak abból az okból volna szükséges, hogy abban olyan hivatkozások, utalások és elnevezések szerepelnek, amelyek a Ptk. és a létesítő okirat tartalmát érintő más törvény rendelkezéseinek már nem felelnek meg.

Budapest, 2015. október 21.