„Civilek” a Győri Törvényszéken

A Győri Törvényszék a Civil Információs Centrummal együttműködésben 2015. novemberében Sopronban, majd Mosonmagyaróváron, végül december 3-án a programsorozat lezárásaként Győrben tartott szakmai konferenciát a megyében működő civil szervezetek képviselői és jogi képviselők részére.

Mindhárom rendezvényen a Győri Törvényszék civil szervezetek bejegyzésével foglalkozó bírósági titkárai tartottak előadást. Dr. Pálfay Szilárd bírósági titkár az új Ptk. 2016. március 15-én életbe lépő változásairól és az alapítványokat érintő rendelkezésekről, míg dr. Havasiné dr. Kulcsár Petra bírósági titkár az egyesületeket érintő szabályokról és a változásokkal kapcsolatban a civil szervezetekre háruló kötelezettségekről tájékoztatta az érdeklődőket. Az előadásokon a titkárok felhívták a figyelmet a leggyakoribb hibákra, a formanyomtatványok kitöltésével kapcsolatos buktatókra, majd az előadásokat követően gyakorlati kérdések megvitatására, konzultációra is lehetőséget biztosítottak.  

A megyében megtartott három rendezvényen több mint 100 fő vett részt, köztük a Civil Információs Centrum képviselőinek köszönhetően számos civil szervezet képviselője volt jelen, a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara szervezésében pedig a területtel foglalkozó ügyvédek is aktív résztvevői voltak a konferencia sorozatnak.

A civil szervezetekkel való további együttműködés érdekében dr. Takács József, Győri Törvényszék elnöke és a Civil Információs Centrum 2015. december 14-én együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá.

Győr, 2015. december 14.

Képünkön: dr. Pálfay Szilárd