Egy angyal így látta

...ünnepi díszbe öltöztetett terem...
...forró puncs és mézeskalács illata...
...szépen megterített, finomságokkal teli asztalok...
...szeretettel és gondosan csomagolt ajándékdobozok...
...izgatottan várakozó, lámpalázzal küzdő művészkollégák...
...megilletődötten mosolygó dévai arcocskák... 
 
Ezek a hangulatképek fogadtak minket az Adventi ünnepségre érkezve. Az ünnep azonban nem a Kúria dísztermében kezdődött, hanem sokkal-sokkal korábban... 
 
Mire a gyerekek mosolyát előcsalták a doboz alakúra csomagolt szeretethalmocskák, azelőtt mi már hosszú idő óta készültünk: festettünk és rajzoltunk, ragasztgattunk, hímeztünk, és varrtunk, hogy legyen mit felajánlani a jótékonysági árverésre. 
 
Borítékokat válogattunk, melyek leginkább illenek az ünnepi meghívóhoz, műsortervet készítettünk, majd újraírtuk, és kezdtük az egészet elölről. Fogadtuk, és féltve őriztük az aukcióra szánt alkotásokat. Játékboltba mentünk, ahol lelkesen kutattuk az orvosos táskát, tanakodtunk, hogy a kék vagy a piros kis autót válasszuk, megsimogattunk több tucat játékmackót, hogy sikerüljön azt elhozni, amelyiknek a legpuhább a szőre. 
 
Kipróbáltuk a gördeszkákat, szakértelemmel vizsgálgattuk a pelenka nedvszívóképességét, saját gyerekünkre próbáltuk a kis nadrágot, hogy biztosan a megfelelő méret mellett döntsünk. Megfésültük a baba haját, és igazgattuk a ruhácskáját, hogy egészen jól mutasson majd a díszdobozban.
 
Hosszú órákig vártuk a futárt, hogy megérkezzen az ünnepre hangolt bögrékkel. Sütöttünk-főztünk a jótékonysági vásárra. Narancsot hámoztunk, szőlőt aprítottunk, díszítettünk, rendezgettünk, és még azzal is foglalkoztunk, hogy a szalvéták színe harmonizáljon a terítővel. 
 
A készülődés, a várakozás része az ünnepnek, a szorgos kezek és nyitott szívek már ebben az előkészületi időszakban előre vetítették az angyalt váró gyerekek örömteli karácsonyát. 
 
Az ország számos pontjáról jelentkeztek a kollégák újabb és újabb produkciókkal. Olyan nagy volt a lelkesedés, hogy csupán picinke időt tudtunk szorítani az egyes műsorszámokra, de így minden jelentkező a közönség elé állhatott. Mi pedig remekművek katalógusából csemegézhettünk: akadtak bátor mesterdalnokok, szerény virtuózok, és bájos szóforgatók. 
 
Az este folyamán ezúttal is többször előbújtak rejtekükből a zsebkendők, hogy mosollyá törölgessék az arcunkon a Böjte Csaba testvér és a dr. Benyó Gábor, a Tábitha Gyermek Hospice Ház vezetőjének szavai nyomán csordogáló könnycseppjeinket. A mókás pillanatok sem maradtak el viszont, hiszen az egymással versengő aukcióhősök buzgalmát egy tapasztalt licitmester, dr. Solt Pál fékezte meg. Persze mindahányan derekasan párbajoztak és azóta otthon gyönyörködnek méltó jutalmukban.
 
 
Szívmelengető érzés örömet szerezni valakinek, különösen olyannak, akit még csak nem is ismerünk. Csupán egy levelet kaptunk, mi, az angyalok. Színes kis rajzokkal, titkos vágyakkal teleírt üzenetet. Számunkra a mindennapok természetes velejáróját megtestesítő tárgyak utáni gyermekálmokat. Egy hajvasalót. Egy focilabdát. Egy kis csizmát. Egy plüss nyuszit. 
 
Ennyi is elegendő, hogy egy gyermek életébe csodát varázsoljunk, ez a tudat pedig a mi életünket is telehinti reménnyel és bizakodással, hogy képesek vagyunk csodát tenni.