Egy tárgyalás, ahol a hallgatóság is ítélkezett

Hangos nevetés a tárgyalóteremben, szotyit majszoló tanú, a vádlott által rendreutasított ügyész, a semmire sem emlékező tanú….  Nem éppen szokványos dolgok történtek a 2016. november 17-én Nagykanizsán zajló tárgyaláson.  
 
Ámbár maga a tárgyalás sem volt szokványos: a helyszíne nem a bíróság volt, hanem a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium. A 3 tagú tanácsban dr. Darák Péter, a Kúria elnöke ülnökként foglalt helyet, a bíró, az ügyvéd és az ügyészek pedig még nem töltötték be a 18-at.  
 
Ettől eltekintve a perszimulációban minden úgy zajlott, mint egy igazi tárgyaláson, amelynek moderátora és a diákok felkészítője dr. Vaskuti András, a Kúria bírája volt.  Segítségével a diákok egy olyan büntetőügyet dolgoztak fel, amelyben két fiatalkorú vádlott állt a bíróság előtt, mivel megverték harmadik társukat, illetve arra kényszerítették, hogy törje fel a matematikatanár számítógépét, és szerezze meg a soron következő dolgozat feladatsorát. A fiatal elkövetőeket társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettével, és közvetett tettesként információs rendszer megsértésének vétségével vádolta meg az ügyész. 
 
A II. rendű vádlott meghallgatása a tanács előtt
 
A tárgyaláson - ahol Batthyány Lajos Gimnázium 9-12. osztályos tanulói, illetve a Kúria munkatársai játszották az egyes szerepeket - meghallgatták Vaj Tamás és Bohém Zsombor vádlottakat, akik mindvégig tagadták az ellenük felhozott vádakat. Sor került a sértett, a tanúk, valamint egy szakértő meghallgatására, és szükség volt szembesítésre is. Majd a védő- és a vádbeszédeket követően a tanács visszavonult ítéletet hozni. Ezalatt dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke interaktív „esküdtszékké”  alakította a nézők soraiban helyet foglaló - a Batthyányi mellett a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumból és a Piarista Gimnáziumból érkezett - diákokat, akik megvitatták a hallottakat, s szavazással maguk is ítéletet mondtak a vádlottak felett. 
 
Ezt követően ítéletet hirdetett a bíróság: a fiatalokat bűnösnek találták mindkét vádpontban és - pártfogó felügyelet elrendelése mellett - 2 év próbára bocsátották őket.  Miután az ítéletet mindegyik fél tudomásul vette, az jogerőre is emelkedett. 
 
A résztvevők csapata
A kép bal szélén Balogh László, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója, a hátsó sorban a tábla szélénél dr. Darák Péter, a Kúria elnöke, előtte (piros blézerben) dr. Hajdú Ildikó, a Nagykanizsai Járásbíróság elnöke. Ülnek (balról jobbra): Dr. Patus Sándor, a Nagykanizsai Járásbíróság elnökhelyettese, dr. Vaskuti András, a Kúria bírája, dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke
 
 
A Nyitott bíróság program keretében zajlott perszimulóció tulajdonképpen egy „ősbemutató” volt, hiszen a Kúria még sohasem tartott vidéken ilyent. A program révén a diákok képet kaphattak arról, hogy miként zajlik egy tárgyalás, kinek milyen szerepe, felelőssége van a tárgyalóteremben, s belekóstolhattak a jogász szakma rejtelmeibe is. 
 
A tárgyalás menetét egy-egy alkalommal megszakították, s dr. Darák Péter, illetve dr. Vaskuti András ismertette az adott szituációban felmerült kérdéseket, illetőleg az ítélethozatal előtt maguk a diákok is megfogalmazhatták észrevételeiket az elhangzottak kapcsán. 
 
 
A Nyitott Bíróságról itt olvashat részletesebben.
 
 
Zalaegerszeg, 2016. november 15.