Egyetemi fórumbeszélgetés Debrecenben

A Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Kara adott otthont a Debreceni Ítélőtábla és a Debreceni Törvényszék, valamint az Országos Bírósági Hivatal által szervezett fórumbeszélgetésnek 2016.05.11-én.
 
A rendezvényen Szabadfalvi József, a Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar dékánja köszöntötte a résztvevőket, majd Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, az OBH magyar államrendszerben betöltött szerepéről tartott előadást. Hangsúlyozta a bírói függetlenség és a szervezeti függetlenség jelentőségét. A hivatal biztosítja mindazon tárgyi feltételeket is, amelyek elengedhetetlenek a bíróságok napi működéséhez és az évente csaknem 1.5 millió ügy elbírálásához.
 
Kahler Ilona, a Debreceni Törvényszék elnöke a törvényszék munkáját bemutatva kiemelte azokat a szolgáltatásokat, melyek révén a jogkereső állampolgárok bizalommal és hatékonyabban tudnak a bíróságokhoz fordulni.
 
Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnöke, egyetemi docens az ítélőtáblák szerepéről, illetékességéről és regionális képzési feladatairól tájékoztatta a résztvevőket.
 
A Debreceni Törvényszék fogalmazója, Boda Zoltán a fogalmazói kinevezés menetéről, a fogalmazói feladatokról számolt be, és beszélt a helyi és központi képzési és a külföldi pályázati lehetőségekről. A nyilvános egyetemi fórumon számos joghallgató vett részt, akik az eseményen feltehették a bírósági szervezettel kapcsolatos kérdéseiket. 
 
 
Debrecen, 2016. május 12.