Együttműködés Zalaegerszegen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karával

A Zalaegerszegi Törvényszék 2015 júniusában szakmai gyakorlatot biztosító együttműködési megállapodást kötött a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karával.
 
A megállapodást dr. Varga Zs. András a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának dékánja és dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke látta el kézjegyével. 
 
A határozatlan időre szóló szerződésben a törvényszék vállalta, hogy szakmai gyakorlati helyet biztosít az egyetem diákjainak, hogy előtanulmányaiknak megfelelő munkahelyen, adott munkakörben megismerkedhessenek a tanultak gyakorlati oldalával, illetve a tanulmányaikhoz megszerezhessék a szükséges munkatapasztalatokat. 
 
A joghallgatók, illetve más alap- vagy mesterképzésben részt vevő diákok előzetes egyeztetés alapján a törvényszéken, a cégbíróságon, a közigazgatási és munkaügyi bíróságon, illetve a zalai járásbíróságokon tölthetik el a képzési program szerinti gyakorlatukat.
 
Zalaegerszeg, 2015. június 26.