Együttműködési megállapodás a Győri Törvényszék és a győri Széchenyi István Egyetem között

2015. január 29-én délután a Győri Törvényszéken ünnepélyes keretek között dr. Takács József, a Győri Törvényszék elnöke és dr. Földesi Péter a győri Széchenyi István Egyetem rektora együttműködési megállapodást írt alá.
A rendezvényen dr. Havasi Dezső, a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, mint alapító és dr. Lévayné dr. Fazekas Judit, a Győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam-és Jogtudományi Karának dékánja, mint kuratóriumi elnök bejelentette a Deák Ferenc Alapítvány a Győri Jogászképzésért civil szervezet megalakulását.     

Az együttműködési megállapodás értelmében a egyetem jogász és nemzetközi igazgatási szakos hallgatói 6 hetet, míg a jogi asszisztens felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatók 14 hetet szakmai gyakorlatként  a Győri Törvényszéken töltenek majd.

A megállapodás aláírását követően dr. Takács József kiemelte, hogy a bíróság régóta jó kapcsolatot ápol a győri egyetemmel és az annak keretein belül működő jogi karral egyaránt. E kapcsolatnak köszönhetően a törvényszék bírái részt vesznek az egyetemi oktatásban, szemináriumi csoportok vezetésében, az államvizsgáztatásban és a jogi kar hallgatói is rendszeresen járnak bírósági tárgyalásokra, hallgatóságként. A diákok emellett részt vehetnek a bíróságon évről évre megrendezésre kerülő nyílt napon, ahol megismerhetik közelebbről is a bírák és a bírósági fogalmazók munkáját.
Az aláírt megállapodás jelentőségét ugyanakkor abban látta, hogy az együttműködés a jövőben intézményes keretek között, hosszútávon, mindkét fél érdekeinek szem előtt tartásával működhet. Kiemelte a helyben képzett jogász, nemzetközi igazgatási és jogász asszisztens hallgatók magas képzettségének jelentőségét, amit a bíróság az együttműködési megállapodás aláírását követően gyakorlati képzési hely biztosításával tud elősegíteni.
A törvényszéki elnök szerint a magasan képzett munkaerő pedig a bíróságok működésének záloga, így reményét fejezte ki abban, hogy a jövőben is egyre több széchenyis hallgató választja majd a képzés befejezése után munkahelyül a bíróságot, hivatásul a bíráskodást. Itt utalt arra, hogy a 2015. januárjától a Győri Törvényszékre felvett két bírósági fogalmazó is a győri egyetem jogász szakán végzett.
A bíróság elnöke megerősítette, hogy az egyetemmel való együttműködés a jövőben sem szorítkozik majd a gyakorlati hely biztosítására, a bíróság az egyetemi állásbörzéken való részvételével, a perbeszédversenyek helyszínének biztosításával változatlanul élő kapcsolatot kíván tartani a győri Széchenyi István Egyetemmel és a Deák Ferenc Állam-és Jogtudományi Karral egyaránt.

A rendezvényen köszönetét fejezte ki dr. Földesi Péter, az egyetem rektora, aki szerint az intézmények közötti együttműködésből mindkét fél profitálni fog, egymást segítségével a képzések a jövőben még magasabb színvonalúak lehetnek.

Dr. Lévayné dr. Fazekas Judit, a Jogi Kar dékánja abban látta az együttműködés jelentőségét, hogy a hallgatók immár nemcsak nyári gyakorlatukat tölthetik a bíróságon, hanem a bírósági munkába év közben, a tanítási időszak alatt bekapcsolódva, a mindennapi munkavégzésben való szerves részvétellel bővíthetik tudásukat. A hallgatók, akik eddig is jellemzően diplomájuk kézhezvételétől számítva három hónapon belül munkát találtak, a jövőben a még komplexebb képzés befejezése után várhatóan még könnyebben tudnak majd elhelyezkedni.

Dr. Havasi Dezső, a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, aki az egyetem jogász képzéséhez kapcsolódó bejelentést tett. Ismertette, hogy a közelmúltban a bíróság nyilvántartásba vette a Deák Ferenc Alapítvány a Győri Jogászképzésért elnevezésű civil szervezetet, amelynek célja, hogy támogassa a tehetséges és rászoruló hallgatók tanulmányait a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam-és Jogtudományi Karán. Az alapító a célok megvalósítása körében arról beszélt, hogy ösztöndíjprogram formájában kívánják azon szociálisan rászoruló, tehetséges, döntően elsőéves hallgatókat támogatni, akik más forrásból támogatást tanulmányaik folytatásához nem tudnak szerezni. Az ösztöndíjprogram keretében az alapítvány az előírt féléves tanulmányi költségtérítést részben vagy egészben a támogatott hallgatók részére megfinanszírozza. Az alapító a támogatókat, leendő adományozókat az alapítvány céljainak megvalósításában való közreműködésre hívta fel.

Győr, 2015. január 30.