Elfogadta az Igazságügyi Bizottság az OBH elnökének 2014. első félévi beszámolóját

Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága június 1-i ülésén 8 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett fogadta el az Országos Bírósági Hivatal elnökének beszámolóját.

A 2014. I. félévről szóló beszámoló az OBH működésének első két és fél évének munkáját, eredményeit is tükrözi. A cél egy olyan XXI. századi bírósági szervezet kialakítása, amely a számszerűsíthető eredményeken túl, hozzáállásában is a szolgáltató szemléletet jeleníti meg.

A bíróságok munkájának időszerűségével kapcsolatban az OBH elnöke az EU igazságügyi eredménytáblájának adatait emelte ki, amelyek szerint a magyar bíróságok a közigazgatási ügyekben a 4. leggyorsabbak, polgári ügyekben pedig a 6. leggyorsabbak az Unióban. Magyarországon a perek 86%-a egy éven belül elsőfokon befejeződik, sőt az újonnan érkezett ügyek feldolgozása mellett az ügyhátralék is 4%-kal csökkent fél év alatt. Handó Tünde külön kiemelte a Fővárosi Törvényszék tovább javuló helyzetét, ahol a járásbíróságok ügyhátraléka büntető ügyszakban 35%-kal csökkent, továbbá a közigazgatási és munkaügyi bíróságok eredményeit, ahol a munkaügyi ügyszakban országosan 15%-al csökkent az ügyhátralék.

Új munkaszervezés, hatékonyabb működés

A fenti eredmények többek között a költségvetési többletforrásoknak, a jogszabály-véleményezés során figyelembe vett OBH-s, illetve bírósági javaslatoknak, valamint az átalakított munkaszervezési módszereknek köszönhetőek.

Kiemelkedő eredményt hoztak az OBH által indított országos programok, mint a Nyitott Bíróság programsorozat, amelyen évente 37 ezer diák vesz részt és a gyermekközpontú igazságszolgáltatás, amelynek keretében speciálisan berendezett gyermekmeghallgató szobákat adnak át a bíróságokon országszerte. A bírósági közvetítői eljárások száma egy év alatt megháromszorozódott és 2014. első félévében ezek 65%-a megállapodással zárult.

Az új módszerek közé tartoznak a bíróságok számára kiírt belső pályázatok, amelyek keretében felújításokra, tudományos kiadványok elkészítésére lehetett pályázni. Ennek keretében felújításokra például – a beszámoló időszakában – 211 millió forint értékben érkezett összesen 96 pályázat. Ekkor került kiírásra továbbá – joghallgatók és bírósági dolgozók számára – a Majláth György tudományos pályázat.

Ezek az eredmények is mutatják, hogy a folyamatosan javuló teljesítmény folytán felszabaduló energiákat a bírósági szervezet a társadalmi felelősségvállalás növelésére, új munkamódszerek meghonosítására tudja fordítani.

A XXI. századba lépve

Külön eredményként emelte ki Handó Tünde a bírósági informatika fejlődését, hiszen egyfelől az eszközök közel 70%-a megújult, másfelől pedig elindultak azok az alkalmazások is, amelyek segítségével az állampolgárokhoz egy kattintásnyi közelségbe kerül a szervezet. Bárki tájékozódhat immár elektronikusan a peres ügyek állásáról, kérhet értesítést a bíróságtól SMS-ben vagy e-mailen, elérhető az úgynevezett pertartamkalkulátor, valamint már lehetőség van a panaszok elektronikus benyújtására is.

Budapest, 2015. június 1.