Elfogadta a Parlament a 2012-es tevékenységekről szóló beszámolókat

Az Országgyűlés hétfői ülésén elfogadta a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal 2012. évi beszámolóit.
 
Darák Péter, a Kúria elnöke az első évről úgy fogalmazott: a tavalyi a kezdeményezések éve volt. Emlékeztetett arra, hogy az alkotmány, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló sarkalatos törvény az egyedi ügyekben folytatott ítélkező tevékenység területén számos új feladatot rótt a legfőbb bírói fórumra, ugyanakkor megteremtette annak lehetőségét, hogy a Kúria az ítélkezés egységét még hatékonyabban biztosítsa.
A beszámoló szerint a Kúria e célkitűzéseknek eleget tett: az egyedi ügyek szakszerű és pártatlan elbírálása mellett elindultak azok a folyamatok, amelyekkel hangsúlyosabbá válhat "a Kúria ítélkezést orientáló szerepe".
 
Handó Tünde, az OBH elnöke a beszámolóról szóló parlamenti vitában azt mondta: egy Kőszeg méretű város lakosságával vetekszik a bírósági szervezetben dolgozó 10 658 ember száma, akik közül 2767 bíró. A bírák 70 százaléka nő; legkisebb bíróság egy bíróval a zirci, a legnagyobb, 257 bíróval a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
Mind kormánypárti, mind ellenzéki oldalon méltatták az OBH jogszabály-véleményezési tevékenységét. A hivatalhoz több mint 220 előterjesztés érkezett, a legtöbb, csaknem hatvan az igazságügyi tárcától.
Az OBH a saját programjai közül kiemelte a gyermekközpontú igazságszolgáltatást, a tanúgondozást, a mediációt, az eljárások elektronizálását, valamint azokat a jogszabály-kezdeményezéseket, amelyeket a munkateher csökkentése érdekében tettek.
 
MTI, 2013. október 21.