Elismerés tudományos pályázaton

Dr. Polgár András, a Veszprémi Járásbíróság büntető ügyszakos bírája, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Doktori Iskolájának PhD hallgatója második helyezést ért el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Terrorelhárítási Központ Tudományos Tanácsa (TEK TT) által "A magányos elkövető - a XXI. századi terrorelhárítás új kihívása" címmel kiírt tudományos pályázaton. A pályaműveket a TEK TT, valamint az általa felkért, nemzetközi szinten elismert szakértők bírálták el.

A díjátadásra a Belügyi Tudományos Tanács ünnepi ülése keretében 2013. november 29-én a Belügyminisztérium Márványtermében került sor; a díjakat a TEK nevében  Bodnár Zsolt r. dandártábornok, a TEK főigazgató-helyettese adta át.