Előadás a bírói hivatásról Martfűn a Szakmák Éjszakáján

Országszerte 2017. április 21-én rendezték meg a Szakmák Éjszakáját. A rendezvénysorozat célja, melybe idén a Szolnoki Törvényszék is bekapcsolódott, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok, illetőleg az új szakmák iránt érdeklődő felnőttek megismerhessék az egyes hivatásokat, mesterségeket, szakmákat, vagy ahogyan a kezdeményezés hivatalos köszöntője fogalmaz, „azoknak az embereknek a munkáját, akik nélkül nem lenne teljes és működőképes világunk”.
A rendezvénysorozat keretében a Szolnoki Szolgáltatási Szakképzési Centrum martfűi Damjanich János Szakképző Iskolája és Kollégiumában délután hat órától egészen este tíz óráig tartottak előadásokat diákok és felnőttek részére az egyes szakmák, és hivatásrendek képviselői.
A Szolnoki Törvényszék részéről dr. Rochlitz Zoltán büntető ügyszakos törvényszéki tanácselnök tartott előadást, aki az igazságszolgáltatásról, a bíróságok felépítéséről és működéséről, valamint a bírói hivatásról beszélt fiatal hallgatóságának.