Előadás a miskolci Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola végzős diákjainak

2015. november 4-én a Nyitott Bíróság program keretében a Miskolci Törvényszéken dr. Barna Éva cégbíró (a képen) a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola 25 végzős diákjának tartott előadást.
 
A diákok köznapi nyelven, számukra is könnyen érthetően, a mindennapi életből vett példákkal illusztrálva ismerhették meg a cégeljárást.
 
Az előadás különös tekintettel volt olyan konkrétumokra, amelyek segítséget nyújthatnak  a diákok vizsgaprojektje elkészítéséhez, illetve a szakmájuk gyakorlásához szükséges üzleti terv elkészítéséhez. 
 
Az érdeklődő diákok és  tanárok a témához kapcsolódó nyomtatott anyagot is magukkal vihettek.
 
Az előadást követően dr. Novák Attila bírósági titkár kíséretében a diákok a cégbíróság irodájában gyakorolhatták  az elektronikus iratbetekintést és ismerkedhettek az elektronikus cégeljárással.
 
 
Miskolc, 2015. november 16.