Európai összehasonlításban is tovább gyorsult a hazai ítélkezés

Az Európai Bizottság idén immár ötödik alkalommal tette közzé a tagállamok igazságszolgáltatásának hatékonyságát, minőségét és függetlenségét bemutató igazságügyi eredménytáblát. A magyar bíróságok kiemelkedő teljesítményét mutatja, hogy a közigazgatási perek intézése hazánkban a 2. leggyorsabb, a közigazgatási ügyhátralék pedig a 2. legalacsonyabb az uniós tagállamok között.

Az Európai Bizottság igazságügyi biztosa a kiadvány előszavában utal arra, hogy az igazságügyi reformok nem önmagukért valók, hanem az a céljuk, hogy javítsák a függetlenséget, a minőséget és a hatékonyságot az igazságszolgáltatás rendszerében.  

Az eredménytábla polgári, kereskedelmi és közigazgatási ügyek szempontjából vizsgálja a tagállamok igazságszolgáltatását, részben általuk szolgáltatott adatok, részben különböző nemzetközi szervezetek felmérései alapján. Az idei kiadás nagyrészt 2015-ös adatokra épül. 

Magyarország az ítélkezés hatékonyságára vonatkozó mutatók többségét illetően már az elmúlt években is a tagállamok első harmadában szerepelt. Ezeket az eredményeket a bírósági szervezetnek sikerült fenntartania, illetve bizonyos területeken javítania. A polgári, kereskedelmi és a közigazgatási ügyeket is gyorsabban intézik a magyar bíróságok, és az ügyek feldolgozási aránya is javult a polgári és a kereskedelmi ügyekben.

A magyar bíróságok kiemelkedő teljesítményét mutatja, hogy a közigazgatási perek intézése hazánkban a 2. leggyorsabb, a közigazgatási ügyhátralék pedig a 2. legalacsonyabb a 28 uniós tagállam között. Az eredménytábla által vizsgált – civilisztikai – ügytípusok összességét tekintve Magyarországon a 3. legkisebb a bíróságok ügyhátraléka, a perek befejezéséhez szükséges időtartam a 6. legrövidebb.   

A felmérés rámutatott arra is, hogy az Eurobarometer felmérés szerint az elmúlt évhez képest nőtt a cégek bíróságokba vetett bizalma. 

A magyar bírósági igazgatás az európai trendeknek megfelelő megoldásokat alkalmazza az online információ-megosztás, a sajtóval való kapcsolattartás és a határozatok nyilvánossága és a bírósági ügyforgalom nyomon követése terén is.

 

Az igazságügyi eredménytábla angol nyelven itt érhető el.