Évértékelő kerekasztal beszélgetés a Győri Törvényszéken

Dr. Takács József, a Győri Törvényszék elnöke évértékelő kerekasztal beszélgetésen fogadta a különböző hivatásrendek helyi képviselőit.

A rendezvényen részt vett dr. Takács Péter főügyész, Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség, dr. Havasi Dezső, Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, Bodonyi László a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal igazgatóhelyettese, dr. Németh Imre a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam-és Jogtudományi Karának dékán helyettese, Csizmadia Gábor dandártábornok, főkapitány, Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság, dr. Herédi Erika főosztályvezető, Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály, dr. Zsédely Bertold bv. százados, a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet megbízott biztonsági osztályvezetője,  dr. Lipovics Szilárd Győr Megyei Jogú Város Jegyzője, dr. Varga András a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöke.

A rendhagyó, hagyományteremtő céllal megtartott kerekasztal beszélgetésen a hivatásrendek közötti együttműködésről, azok lehetséges jövőbeni irányairól esett szó.

Dr. Takács József beszámolt a meghívottaknak a bíróság 2014. évi tevékenységéről, eredményeiről. A hivatásrendekkel való jó és zökkenőmentes együttműködés alapjait a folyamatos kommunikációban látta. Az egyetemmel régóta fennálló jó kapcsolatnak köszönhető a joghallgatók és jogi asszisztens képzésen részt vevő hallgatók gyakorlati helyének biztosítására kötött együttműködési megállapodás.
A megyénkben az utóbbi hónapokban megnövekedett migránsok jelenléte és ebből adódó helyzet megoldását a résztvevők a megyei rendőrkapitánysággal és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal való kiváló együttműködésben látták. Valamennyi hivatásrend képviselője kiemelkedő jelentőségűnek tartotta a már működő együttműködést, a szakmai bizalmat és kifejezték abbéli szándékukat, hogy ennek jegyében kívánják a jövőben a kapcsolatot fenntartani. Az Ügyvédi Kamara részéről az együttműködés további erősítésére vonatkozó igény merült fel a bírósági kollégiumok ülésén való részvételben, a Kormányhivatal részéről pedig közös szakmai tanácskozásokra.

Győr, 2015. március 20.