Fogyatékkal élő gyermekek perszimulációja a Miskolci Törvényszéken

A Miskolci Törvényszék vezetése kiemelt figyelmet fordít arra, hogy sérülékeny csoportok, különösen fogyatékkal élő diákok is részt vegyenek a „Nyitott Bíróság” program egyes eseményein. Ennek részeként már szinte hagyomány, hogy a törvényszék 2013. évtől kezdődően – minden évben – a fogyatékkal élő gyermekek speciális igényeinek leginkább megfelelő perszimulációs tárgyalást rendez a Martin János Szakiskola hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő diákjai részére. 
 
A résztvevő diákok ezúttal egy büntetőeljárás kellős közepébe csöppentek: a Kerekerdei  Ügyészség ugyanis Jancsi, Juliska, Favágó és a Mostoha ellen emelt vádat előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt. A Kerekerdei Bíróság előtt dr. Vádoló Ádám ügyész képviselte a vádat, dr. Segítő Orsolya és dr. Segítő Dávid jártak el a vádlottak védelmében, de számos szakértő és tanú meghallgatására is sor került. A tárgyaláson a bíróság ítéletet is hirdetett: Jancsit és Juliskát felmentette, míg a gonosz mostohát 10 év fegyházbüntetésre ítélte.
 
A perszimulációs tárgyalás egyszerre volt játék és tanulás: a fogyatékkal élő fiatalok a büntetőeljárásban részt vevő személyek szerepeibe bújva – ügyész, vádlottak, védők, ülnökök, szakértők, tanúk – hasznos ismereteket szereztek a büntetőeljárás menetéről, az eljárásban résztvevő személyek feladatairól, megismerték a Grimm testvérek meséjének legfőbb mondanivalóját és annak jogi tanulságát is. A diákok az eredményes szereplésért oklevélben részesültek. 
 
A perszimulációs tárgyaláson a sajtó munkatársai is képviseltették magukat: a rendezvényről egy riport és számos cikk is megjelent. 
 
Miskolc, 2016. március 21.