Fotókiállítás és dolgozói alkotások bemutatása a Szegedi Törvényszéken

Megérkezett az Országos Bírósági Hivatal elnöke által kezdeményezett „Fókuszban a bíróság” című fotópályázat győztes képeit bemutató vándorkiállítás a Szegedi Törvényszékre.
 
 
A bárki számára nyitott pályázat célja a magyarországi bírósági épületek újszerű látásmóddal való kreatív bemutatása volt. Az OBH összesen 4 kategóriában hirdetett pályázatot amatőr fotósok részére, ezek: bírósági épületek, épületrészletek, bírósági épületbelsők, termek, tárgyi környezet a bíróságon, illetve az életkép a bíróságon voltak. 
 
A vándorkiállítás keretén belül megtekinthetők dr. Patyi Zsófiának a Szegedi Törvényszékről, valamint Bátyi Zoltánnak a Szegedi Ítélőtábla épületéről készült felvételei is.
 
A kiállítás apropójaként a Szegedi Törvényszék elnökének felhívására a törvényszék dolgozóinak lehetősége nyílt sajtát készítésű fotó–, illetve képzőművészeti alkotásainak bemutatására. A kiállítás keretében az érdeklődők megtekinthetik dr. Mészáros Milán, dr. Fekete Mária és Farkas Tamás képein túl Gyöngyösi Zsuzsanna üvegfestményeit, Nagy Lajosné horgolt kézimunkáit, valamint Csongorné Szujó Erika gobelinjeit.
 
A kiállítás 2015. május 4-ig bárki számára megtekinthető a Szegedi Törvényszék Szeged, Széchenyi tér 4. szám alatti épületének II. emeleti folyosóján, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
 
Szeged, 2015. április 27.