Gyermekjogokról a Nyitott Bíróság programban

A „Nyitott Bíróság” előadássorozatot kezdetben az Országos Bírósági Hivatal középiskolák részére hirdette meg, majd egyre inkább a program céljává vált a fiatalabb korosztály, az általános iskolák felső tagozatos diákjainak bevonása. Ezt a törekvést mutatja, hogy a 2016. évben „a gyermekjogok a bírósági eljárásban” téma került a program egyik fókuszpontjaként megjelölésre. 
 
A Miskolci Törvényszéken a 2014. évben indult el a kezdeményezés, hogy 7. és 8. osztályos tanulókhoz is eljussanak előadások, melyek keretében kreatív, problémamegoldó feladatokkal ismerkednek meg a tanulók a jog rendszerével, ugyanis a cél az, hogy a tanulók már az általános iskolában birtokába kerüljenek alapvető jogi ismereteknek, és tudatosuljon bennük a jogkövető életmód elsődlegessége. Ezen elődadások keretében azonban nem csak a kötelezettségeikről, hanem jogaikról is szó esik, melyre egyre inkább nagyobb hangsúlyt kell fektetni, figyelemmel arra, hogy a gyermekek gyakran válnak áldozataivá bűncselekményeknek, sajnos sok esetben tudtukon kívül.
 
A Miskolci Törvényszéken a 2016. évben további négy általános iskolába jutott el a „Nyitott Bíróság” előadássorozat, valamint a 14. életévüket már betöltött tanulókból álló általános iskolás csoportok vehettek részt tárgyalásokon. Kiemelendő, hogy a gyermekeknek szóló előadások nem csak a megyeszékhelyen, hanem az Encsi, Kazincbarcikai és a Mezőkövesdi Járásbíróság illetékességi területéhez tartozó iskolák fiatalabb korosztályba tartozó tanulóihoz is egyre nagyobb számban jut el.
 
 
Miskolc, 2016. június 8.