Gyermekközpontú igazságszolgáltatás – A gyermekek érdeke mindenek felett

A „Gyermekközpontú igazságszolgáltatás” program a gyermekek jogainak hatékony érvényesítése érdekében indult. Az Országos Bírósági Hivatalban külön munkacsoport is foglalkozik a témával, illetve a bíróságokon átívelő igazgatási és szakmai hálózat támogatja a megvalósítást. Erről az Országos Bírósági Hivatal elnöke beszélt az Országos Bírói Tanács mai ülésén. Elmondta: a kiskorúak ügyeit tárgyaló bírák oktatási rendjének kidolgozását, a szakember képzést elősegítendő tavaly pilot program indult. Novemberben tartják a Magyar Igazságügyi Akadémián az immár hagyományos Gyermekközpontú igazságszolgáltatás konferenciát. Ennek fő témája a családon belüli erőszak elleni küzdelem lesz. Jelentős eredménynek nevezte, hogy az ország mind a 20 törvényszéke rendelkezik gyermekmeghallgató szobával. Ez az Alapvető Jogok Biztosa szerint is hozzájárult az eljárásokban részt vevő gyermekkorúak kíméletéhez és az eljárások eredményességéhez.