Gyulai Törvényszék - igazságügyi konferencia és továbbképzés novemberben

A Gyulai Törvényszék a Szegedi Akadémiai Bizottság Reprodukciós Egészség Munkabizottságával, a European Society of Contraception and Reproductive Health (ESC) magyar tagozatával, valamint a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Békés Megyei Szervezetével közösen 2015. november 26-27-én igazságügyi konferenciát és akkreditált továbbképzést szervez. Az igazságügyi kongresszus társelnökei Prof. Dr. Bártfai György és dr. Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke. A tudományos rendezvény helyszíne a Gyulai Törvényszék épülete. 
 
A konferencia célja, hogy az orvosi szakma képviselői megismerjék a bírósági eljárásokban közreműködő igazságügyi szakemberek, rendőrök, ügyészek, bírák és ügyvédek tapasztalatait, valamint áttekintsék az adott területen az elmúlt két évtizedben bekövetkezett jogszabályváltozásokat. Ezáltal magas színvonalú szakmai konzultációra is lehetőség nyílik a bírák, az ügyvédek és az orvosok között. A programban megtalálható többek között a jogi felelősséggel foglalkozó, illetve az orvosszakértői feladatokkal összefüggő előadás is. A rendezvényen a nemzetközi szekciókban kiváló, jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakemberek mutatják be az osztrák, a román, valamint a szerb polgári és büntetőperekben a szülészet-nőgyógyászat területén szerzett tapasztalataikat.
 
A kongresszuson való részvétellel és tematikával kapcsolatos pontos információk a http://crmedia.hu/congress/csalad-es-novedelem-aktualis-keredsei-2/ oldalon találhatóak.
 
 
Gyula, 2015. szeptember 03.