A hagyomány folytatódik - Nyitott Bíróság Veszprémben is

A Veszprémi Törvényszék is csatlakozott az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett „Nyitott bíróság” elnevezésű programhoz.

Néhány lelkes bíró kolléga szervező munkájának köszönhetően a veszprémi bíróságokon tartott nyilvános tárgyalásoknak már hosszú évek óta rendszeres „vendégei” a középiskolás osztályok, valamint az egyetemisták. Ugyancsak több éves hagyománya van annak – korábban még az igazgatási vezetés közreműködése nélkül –, hogy bírák rendhagyó osztályfőnöki óra keretében előadásokat tartanak az igazságszolgáltatás működéséről és a bírói hivatásról. (Legutóbb dr. Varga Gábor, a Veszprémi Törvényszék Büntető Kollégiumvezetője „Egy bíró élete” címmel a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban.)

A fentiekre is figyelemmel magától értetődő volt a veszprémi bíróságok részvétele a programban, amelynek keretében már idén is több középiskola diákjai tehettek látogatást a Veszprémi Járásbíróságon.

A „nyitott bíróság” programban részt vevő kollégák iskoláknak küldött megkereséseire már most is számos pozitív visszajelzés érkezett, mely szerint a jövőben több középiskola is csatlakozni kíván a kezdeményezéshez: többek között a veszprémi Lovassy László Gimnázium, a Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnázium, a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola, az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium, a Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, a Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, valamint a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola.

A rendezvénysorozat különlegességeként az érdeklődő fiatalok számára lehetővé tette a Veszprémi Törvényszék, hogy szervezett formában, bírói kísérettel tekintsék meg az egykori (néhány éve még működő) várbörtön épületét. A tervek között szerepel továbbá a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet 10 éve átadott, új létesítményének megtekintése, utóbbira azonban csak 18 éven felüliek számára, szűk körben lesz lehetőség.

Veszprém, 2013. március 18.