Három napig a munkajogé a főszerep

Az Országos Bírósági Hivatal 2017. november 27-én nemzetközi munkajogi szemináriumot tart, melynek témája az „Előzetes döntéshozatal és közérdekű bejelentés a munkajogban”, november 28-29. között pedig a Magyar Igazságügyi Akadémián kerül megrendezésre az Európai Munkaügyi Bírák 25. Találkozója. 
 
A két munkajoggal foglalkozó rendezvényen olyan neves szakemberek tartanak előadásokat, mint Dr. Gerhard Kuras, a bécsi Legfelsőbb Bíróság tanácselnöke, Dr. Reinhard Schinz, a Berlin-Brandenburgi Tartományi Munkaügyi Bíróság tanácselnöke és Dr. Mario Eylert, a német Szövetségi Munkaügyi Bíróság tanácselnöke. 2017. november 27-én az előadók a magyar bírákkal ismertetik meg a témák nemzetközi szabályozását. 
 
Az Európai Munkaügyi Bírák Találkozóján a 12 országból érkező munkajoggal foglalkozó bírák az előzetes döntéshozatali eljárással és a munkahelyi közérdekű bejelentésekkel kapcsolatban mutatják be a hazai szabályozásukat és bírói gyakorlatukat, valamint kicserélik tapasztalataikat is. A rendezvénysorozat zárásaként az Európai Munkaügyi Bírák Találkozójának következő évi témáit választják ki.