Határon átnyúló öröklés szeminárium. Interjú Breczkáné dr. Békési Gabriellával, a Nyíregyházi Járásbíróság bírájával, az EJSZH szaktanácsadójával

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az Európai Jogakadémia (ERA) közös, „Interregionális és gyakorlat orientált igazságügyi képzés EU polgári jogi területen” című projektjében zajló szeminárium-sorozat utolsó állomásához ért. A 2017. március 2-3-án, Omšenieben megrendezett, „Határon átnyúló öröklés: az új öröklési rendelet a joggyakorlatban” című képzésen Breczkáné dr. Békési Gabriella, a Nyíregyházi Járásbíróság bírája, az Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózat szaktanácsadója tartott előadást. Az eseményen szerzett tapasztalatairól kérdeztük. 
 
Mire hívta fel a figyelmet az előadásában? 
 
Előadásomban az Európai Öröklési Rendeletnek az Európai Öröklési Bizonyítványra vonatkozó részletszabályait ismertettem. A definíciójától kezdve a kibocsátására jogosult hatóságon, kibocsátás iránti kérelmen és annak vizsgálatán át egészen a Bizonyítvány kibocsátásáig, tartalmáig és hatásáig. Az eseményen workshopot is tartottam, melynek keretében a résztvevőkkel közösen kitöltöttünk egy Európai Öröklési Bizonyítványt. Figyelemmel arra, hogy a lengyel és a szlovák előadók közjegyzők voltak, a workshop nagyon jó lehetőséget adott a tapasztalatok megosztására. Hasonlóan hazánkhoz, náluk is közjegyzői feladat az Európai Öröklési Bizonyítvány kibocsátása. Örömmel töltött el, hogy a szervezők a szemináriumot követően írásban megköszönték munkámat és arról tájékoztattak, hogy a hallgatóságnak is nagyon tetszett az előadásom.
 
Miért volt szükség az Európai Öröklési Rendelet megalkotására, milyen változásokat eredményezett ez a napi bírói gyakorlatban? 
 
Azok az öröklési ügyek, melyek határon átnyúló elemekkel rendelkeznek, kétségkívül a nehezebb megítélésű ügyek közé tartoznak. Az Európai Unión belüli szabad munkaerő-áramlás, illetve eltérő állampolgárságú személyek házasságkötése ilyen jellegű ügyek egyre gyakoribb előfordulását generálja. A joghatóság, alkalmazandó jog kérdése mindig komoly feladat elé állítja a jogalkalmazót, de a Rendelet segítséget nyújt a határon átnyúló öröklési ügyekben a fentiek meghatározásában. Ezen túl kidolgozott egy kettős megoldást is: a nemzeti bírósági döntéseken, egyezségeken, öröklési bizonyítványon, mint más tagállamban is, joghatással bíró okiratokon túl létrehozta a Rendelet az Európai Öröklési Bizonyítványt, mint sui generis uniós jogi eszközt a határon átnyúló öröklési igények könnyebb érvényesítése céljából.
 
Milyen hasznos tapasztalatokat szerzett a szemináriumon a Rendelet alkalmazásával kapcsolatban?
 
Véleményem szerint a szeminárium legizgalmasabb előadását Ulf Bergquisté tartotta, aki tagja volt annak a szakértői csoportnak, amely a Rendeletet kidolgozta. Előadásában, illetve az általa tartott workshopon a Rendelet joghatóságra, illetve alkalmazandó jogra vonatkozó szabályaival kapcsolatos gyakorlati problémákra hívta fel a figyelmet és azok megoldására adott rendkívül hasznos tanácsokat.
 
Mi az a jó gyakorlat, amit Ön is alkalmazna? 
 
Az örökhagyó szokásos tartózkodási helyének meghatározása kulcsfontosságú a határon átnyúló öröklési ügyekben, mivel a Rendelet szerint ez alapján dönthető el a joghatóság kérdése. A Rendelet preambulumának (24) bekezdése adhat támpontot adott esetben a szokásos tartózkodási hely meghatározásában. Nem csak az örökhagyó állampolgársága és bejelentett lakóhelye lehet az a tényező, mely egy adott helyhez kötheti őt, hanem alaposan mérlegelni kell azt is, hogy melyik állam az, amely családi és társadalmi életének központja volt, illetve hol lelhető fel összes jelentősebb vagyontárgya. 
 
Jelenleg milyen fontosabb változások, folyamatok zajlanak az európai öröklési jog területén? 
 
A Rendelet szabályait olyan öröklési ügyekben kell alkalmazni, amely esetekben az örökhagyó halála 2015. augusztus 17. napján vagy azt követően következett be. Ez mutatja, hogy a szabályozás még nagyon friss, a tagállamok jogalkalmazói most tanulják annak alkalmazását. A lengyel és szlovák közjegyző előadók is - a Rendelet hatályba lépése óta - még csak egy-egy Európai Öröklési Bizonyítványt bocsátottak ki. Az európai öröklési jog területén a legnagyobb kihívást napjainkban magának a Rendeletnek az alkalmazása, ezzel kapcsolatosan egységes gyakorlat kialakítása jelenti.
 
 
 
A képzés tematikája itt megtekinthető
 
A képzéssorozat dokumentációját és tananyagait a projekt aloldalán teszi közzé. A dokumentumok feltöltése néhány héttel az egyes rendezvények után várható.
 
 
 
Budapest, 2017. március 14.