Interaktív előadás a "Nyitott Bíróság" program keretében a Budaörsi Járásbíróságon

 
A budaörsi Illyés Gyula Gimnázium 9.c. osztályát látta vendégül 2016. október 25. napján a Budaörsi Járásbíróság elnöke a Budaörsi Járásbíróságon. A bíróságra érkezést követően a diákok átestek a „kötelező” biztonsági ellenőrzésen, majd a bíróság legnagyobb tárgyalótermében dr. Liziczay Sándor, a Budaörsi Járásbíróság elnöke tartott részükre interaktív előadást. 
Az előadás keretében bemutatásra került a hatalommegosztás elve, a bírósági szervezet felépítése, a bíróvá válás folyamata, a bírósági ügyek jellege, valamint a polgári peres és a büntető eljárás legfontosabb szabályai. A diákok aktív részvételével szó volt a Justitia ábrázolás jellemzőiről, a bírói hatalom „jelképeiről”, a talárviselés szabályairól. Ezt követően szemléltető ábrák és a bírósági gyakorlatból vett példák segítségével szembesülhettek a diákok azzal, hogy egy esetleges diákcsíny mikor nyerhet büntetőjogi értékelést. E körben szó volt a közösségi oldalak használatának veszélyeiről, és a közösségi oldalakon elkövethető bűncselekmények köréről is. 
A visszajelzések szerint az előadás – különösen annak második része – rendkívül felélénkítette a társaságot, a diákok aktív hozzászólásokkal és kérdésekkel színesítették az eseményt. Az előadás után a diákokkal érkező osztályfőnök jelezte, hogy szívesen vesznek részt hasonló témájú előadáson, illetve szívesen hallgatnának meg egy tényleges bírósági tárgyalást. A felmerülő igényekre figyelemmel a "Nyitott Bíróság" program a Budaörsi Járásbíróságon a közeljövőben folytatódni fog.
 
Budapest, 2016. november 2.