Interjú az ERA krakkói EU polgári jogi szemináriumának előadójával, dr. Lukácsi Beátával

2016. november 3-4-én, Krakkóban rendezték meg az Európai Jogakadémia (ERA) „Róma I Róma II. - Hatáskör és jogalkalmazás nemzetközi szerződések, valamint jogellenes károkozás esetében” elnevezésű EU polgári jogi szemináriumát. Az esemény az Országos Bírósági Hivatal és az ERA közös, „Interregionális és gyakorlat orientált igazságügyi képzés EU polgári jog területen” című projektje kertében zajlott.

Az eseményen előadó dr. Lukácsi Beátát, a Budapest Környéki Törvényszék bíráját, európai jogi szaktanácsadót kérdeztük arról, milyen tapasztalatokkal gyarapodott a nemzetközi találkozó során.

Mi volt a szeminárium fő mondanivalója, tanulsága?  

A szeminárium célja a résztvevők ismereteinek átfogó bővítése és mélyítése volt a tételes jog – a Róma I. (Az Európai Parlament és a Tanács 593/2008/EK rendelete a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról) és a Róma II. (Az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról) rendeletek – területén, de a gyakorlati alkalmazásukhoz is nyújtott segítséget a workshopokon keresztül. Megismerhették e két rendelet összefüggéseit és alkalmazásukat, figyelemmel a joghatóságról szóló átdolgozott Brüsszel I. (Az Európai Parlament és a Tanács 1215/2012/EU rendelete a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról) rendeletre is. A szeminárium célja az volt emellett, hogy a sokszor ijesztőnek tűnő joghatósági-alkalmazandó jogi problémák megoldásához bátorítást nyújtson és felelevenítse az ezzel kapcsolatos ismereteket.

Mely országok szakmai tapasztalatait ismerte meg közelebbről?

A konferencia egyik előadójának, a szlovák Kristian Csach-nak kifejezetten az volt a feladata, hogy mint egyetemi oktató és gyakorló ügyvéd a belső jogalkalmazási – mind a bíróságok, mind az ügyvédi kar részéről – problémákat is érintse, amit – sokszor kritikai éllel – meg is tett.

Miről tartott előadást a nemzetközi találkozón?

A feladatom előadóként a Róma I. rendelet általános és speciális szabályai megismertetése volt a hallgatósággal, kifejezetten a Rendelet 4-12. cikkében foglalt kapcsolóelvek képezték az előadásom tárgyát. A rendelethez kapcsolódóan 2015. évtől van élő joggyakorlata az Európai Bíróságnak, ezeket a döntéseket is beépítettem a prezentációmba.

Az eseményen elhangzottak révén van-e olyan jó gyakorlat, amit saját munkájában is szívesen hasznosítana?

Mivel előadóként vettem részt, én elsősorban az előadói tapasztalatokról tudok számot adni: a hallgatóság változatos szintű nyelvtudása (a lengyel kollégáknak tolmács, angol–lengyel tolmács is rendelkezésre állt) megköveteli a világos, közérthető előadásmódot, a jól előkészített, átlátható diák elkészítését. Az előadásban segíti a hallgatóság figyelmének fenntartását az elmélet és a gyakorlat elemeinek változó előadása, és minden nemzet értékeli a humort is az előadó részéről. Elmondhatom, hogy a jórészt fiatalabb kollégákból álló magyar csapat volt a leglelkesebb hallgatója és résztvevője a konferenciának: aktívan szerepeltek a workshopokon és az azt követő megbeszéléseken is.

A képzés tematikája elérhető a hivatkozásra kattintva.