Interjú dr. Kotsis Johannával, a Pesti Központi Kerületi Bíróságra kinevezett bírósági fogalmazóval

A 2016. II. félévi bírósági fogalmazói felvételi eljárásban sikeres vizsgát tett dr. Kotsis Johanna. A Pesti Központi Kerületi Bíróságra kinevezett bírósági fogalmazót eddigi tapasztalatairól kérdeztük. 
 
Miért jelentkezett bírósági fogalmazónak, miért döntött úgy, hogy bíróságon szeretne dolgozni? 
 
Már az egyetem elejétől kezdve érdekelt a bírói pálya. Természetesen nem szerettem volna saját tapasztalat nélkül "lemondani" a többi jogászi szakmáról, ezért mentem gyakorlatra ügyvédi irodába, az Alkotmánybíróságra, valamint Erasmus ösztöndíjjal egy skót jogsegélyszervezethez is. Ezek az élmények is mind abban erősítettek meg, hogy egyetem után a bíróságra szeretnék jelentkezni, ahol egyrészt lehetőség van a tanulás folytatására a folyamatos oktatásnak és továbbképzéseknek köszönhetően, valamint a későbbiekben bíróként úgy tudom hasznosítani a megszerzett jogi tudást, ahogy az szerintem a társadalom számára a leghasznosabb. A bíróságon eddig eltöltött rövid idő pedig csak megerősített abban, hogy jól döntöttem, élvezem, hogy a szakmai munka mellett az egyetem és a munka világa közötti átmenetet képez a tanulóköri oktatás, mivel így egy olyan közösséghez csatlakozhattam, ami emlékeztet az egyetemi csoportokra.
 
A felvételi során mi volt a legnagyobb kihívás? Erre számított-e? 
 
A felvételin bár a szóbelitől jobban tartottam, mégis az bizonyult a kellemesebb élménynek. Az írásbeli része sem volt rossz, változatosságot jelentett, hogy többféle feladattípus volt (tesztjellegű és különböző kifejtős kérdések). A szóbelit pedig kifejezetten élveztem, mert egyáltalán nem az egyetemi szóbeli vizsgák hangulatát hozta a háromfős bizottság, hanem - természetesen egy bizonyos jogi tudás szintjét megkövetelve - valóban úgy éreztem, hogy arra kíváncsiak, hogy tudok-e önállóan gondolkodni, hogy tudom kifejezni magam, milyen képességeim vannak, amelyek a későbbiekben alkalmassá tesznek bírói pályára. A bizottság tagjai egytől egyig kedvesek voltak, a felvételi jó hangulatban telt.
 
Hogyan készült fel a felvételi vizsgákra, mit tanácsolna a jövőben pályázóknak? 
 
Tekintve, hogy nyáron végeztem az egyetemen, a vizsgák pedig szeptemberben voltak, így szerencsére még nem kopott meg annyira az államvizsgák során szerzett tudásom, ez nagy segítség volt. Úgyhogy a felkészülésem abból állt, hogy a felvételi kiírásban szereplő törvényeket olvastam át a vizsgák előtt és ez elegendőnek is bizonyult. A jövőbeli pályázóknak pedig azt tanácsolom, hogy ne izguljanak túlságosan - mint ahogy én tettem -, ez valóban nem egy megismételt államvizsga. Ha az addig megszerzett tudásukat magabiztosan alkalmazzák és adják elő, akkor már nagy gond nem lehet.
 
Bírósági fogalmazóként milyen feladatokat kell ellátnia? A munkafolyamatok mely részeibe kapcsolódik be? 
 
Fogalmazóként az instruktor bíróm mellett kell dolgoznom. A fő feladataim közé tartozik a tárgyalások látogatása és a jegyzőkönyvvezetés (nemcsak a saját bíróm mellett), határozatok szerkesztése, utasítástervezetek készítése, különböző ügyek megismerése és az ott fellelhető jogi problémákra megoldás találása. Összességében pedig a bíró munkájának figyelemmel követése, az egyes ügyekben történő lépések megtanulása a mindennapok része. Természetesen még nem hozhatok felelősséggel járó döntéseket, de az ügyek végigkísérése és az, hogy a bíró beavat a folyamatokba, valamint hogy megtárgyaljuk, mire jutottam, milyen döntést hoznék, szintén sokat segít a fejlődésben.
 
 
A téma kapcsán dr. Gyarmathy Judittal, az OBH elnökhelyettesével készített interjú hanganyaga itt elérhető.
 
Dr. Gyarmathy Judit, az OBH elnökhelyettese továbbá a HVG Diploma különszámában nyilatkozott a bírói pályáról. Az interjú a lap 140. oldalán olvasható. 
 
A 2016. II. félévében lezárult fogalmazói versenyvizsgákról itt olvashat.
 
A felvételi eljárásról és a fogalmazói karrierről bővebben a MIA honlapján olvashat
 
A téma kapcsán dr. Nagy Annamária bírósági titkárral készített interjú itt megtekinthető
 
A pályázat eredményei kapcsán dr. Engel Izoldával, az OBH központi igazgatási feladatokkal megbízott bírójával készített interjú itt elérhető
 
A Felvételi Versenyvizsga-bizottságban szerzett tapasztalatairól dr. Domonyai Alexa, a Szekszárdi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője nyilatkozott. Az interjú itt olvasható
 
A bírósági fogalmazói eljárásról dr. Szádoczki Krisztián bírósági fogalmazóval készített interjú itt elérhető
 
A fogalmazói létről és a felvételi eljárásról dr. Kun Barnabás, a Siklósi Járásbíróság fogalmazója nyilatkozott. Az interjú itt olvasható
 
 
Budapest, 2017. január 23.