Isaszegi iskolások Gödöllőn

A  tavalyi tanév során is nagy sikerrel tartottak perszimulációt középiskolásoknak a Gödöllői Járásbíróságon az ott dolgozó bírák, akik ennek során nyilvános tárgyalásokon is részt vehettek.

Októberben az isaszegi Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola  12. évfolyamos diákjai voltak a bíróság vendégei.

Aznap 7 bíró tárgyalását tekinthették meg polgári, illetve büntető ügyszakban, majd az ott látottakat hat csoportban, bírók közreműködésével dolgozták fel és kaptak választ kérdéseikre.

Az OBH által összeállított anyagot az iskola már korábban megkapta, annak ismeretében jöttek a diákok, így felkészült hallgatókként, beszélgetőtársakként voltak jelen.

„Nevelőtestületünk, diákjaink és a magam nevében szeretnék köszönetet mondani Önöknek ezért a napért, melynek leülepedéséhez nem 1-2 napra, de hetekre, hónapokra van szükségünk” - írta visszajelzésében az iskola igazgatója.