Iskolások látogattak a Gyulai Törvényszékre

Az Országos Bírósági Hivatal által kezdeményezett „Nyitott Bíróság” program keretében 2014. november 17-én a sarkadi Ady Endre – Bay Zoltán Középiskola és Kollégium 10. osztályos tanulói látogatást tettek a Gyulai Törvényszék épületében. A diákokat dr. Marton Erika bírósági titkár köszöntötte, majd a Gyulai Törvényszék Biztonsági Szolgálatának tagjai a diákok aktív közreműködésével bemutatták az épületbe történő beléptetés rendjét, illetve a ruházat átvizsgálásának folyamatát. Ezt követően a látogatók megismerkedtek a bíróság épületének történetével, illetve megtekintették az épület nevezetességeit. Dr. Marton Erika a diákok számára egy tárgyalóterem bemutatásával szemléltette a bírósági tárgyalásokkal, azok menetével kapcsolatos fontosabb ismereteket.

Ezután a résztvevők a Gyulai Törvényszék Dísztermében foglaltak helyet, ahol dr. Borombós Árpád bírósági titkár tartott előadást a bíróságok működésével, az igazságszolgáltatás rendszerének felépítésével, a jogászi hivatással, a bírák tevékenységével, valamint a bíróságokon irányadó, fontosabb viselkedési szabályokkal kapcsolatban. Előadása során kitért a közelmúltban bevezetett jogintézményre, a bírósági közvetítésre is. Az előadás közben, illetve azt követően az előadók válaszoltak az érdeklődő tanulók által feltett, bírósággal és igazságszolgáltatással kapcsolatos kérdésekre is.

Gyula, 2014. november 20.