Ismét becsöngettek: a 2016/17-es tanévben is folytatódik a „Nyitott Bíróság” program

A Székesfehérvári Törvényszék „Nyitott bíróság” programban szerepet vállaló fiatal csapata: bírák, bírósági titkárok és fogalmazók az iskolai nyári szünetben sem hagyták programok nélkül a bíróságok működésével, a bírósági eljárásokkal kapcsolatban információra éhes diákságot. 
 
Július 13-16. között Velencén, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Találkozóján, július utolsó hetében pedig a Lurkó Egyesület X. Élménytáborában biztosítottak színvonalas programot az érdeklődőknek. Az EFFOTT „Civil tér” elnevezésű helyszínén több mint száz fiatal oldott meg játékos feladatokat elsősorban a büntetőjog, szabálysértési jog, bírósági közvetítés témakörében. A Lurkók – azaz az állami gondozásban nevelkedő gyermekek és fiatalok – áldozattá válásának megelőzése téma köré szerveződött több napos rendezvényen dr. László Ádám, a „Nyitott bíróság” program koordinátora, bírósági titkár vezetésével a törvényszék munkatársai tartottak perszimulációt, szemléltetve a diákcsíny és a bűncselekmény közti különbségeket és azok jelentőségét. A civil szervezet és a törvényszék közti kapcsolat azóta is folyamatos.
 
Az iskolai tanév elejétől ismét a már megszokott formában (előadások, filmvetítés, tárgyalás-látogatások, perszimuláció stb.), és részben megújult témakörökkel áll a diákok és pedagógusaik rendelkezésére a méltán népszerű program. Újdonság, hogy választható a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények tárgyában is előadás. Október végétől több mint nyolc tárgyaláslátogatásra jelentkeztek már be osztályok, november 16-án a móri Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola Szent Erzsébet ünnepi hetén az iskolában tartanak előadásokat kollégáink. Minden régi és új érdeklődőt, résztvevőt várnak a szervezők, a programokra a nyitottbirosag@szekesfehervarit.birosag.hu email-címre fogadják a jelentkezéseket.
 
Székesfehérvár, 2016. október 20.