Jogásznap a Gyulai Törvényszéken

2016. március 4-én  a Gyulai Törvényszék épületének Dísztermében a Magyar Jogász Egylet Békés Megyei Szervezete és a Gyulai Törvényszék közösen Jogásznapot rendezett. Az eseményt dr. Bagdi Árpád Gyula, a törvényszék elnöke és dr. Lukácsi Krisztina, a Magyar Jogász Egylet Békés Megyei Szervezetének elnöke nyitotta meg. A rendezvény sikerét jól mutatja, hogy azon közel 150 jogász vett részt hallgatóságként, többek között ügyvédek, ügyészek, bírák és közigazgatásban dolgozó jogászok.
A megnyitót követően elsőként Dr. Sárközy Tamás, a Magyar Jogász Egylet elnöke tartott előadást, aki magával ragadó stílusban ismertette a társasági és cégjog fejlődésének irányait, az aktuális kérdéseket. Előadásán keresztül bepillantást kaptak a jelenlévők a kidolgozás alatt lévő új cégtörvény megalkotásának folyamatába, és az ennek során felmerülő különböző szempontokra. Említést tett arról is, hogy jelenleg folyamatban van annak a törvénynek az elfogadása, mely a hárommillió forint alatti törzstőkével rendelkező korlátolt felelősségű társaságok tőkeemelésére előírt 2016. március 15-i határidő meghosszabbításáról rendelkezik. 
 
Ezután dr. Kékedi Szabolcs, az Országos Bírósági Hivatal főosztályvezetőjének előadása következett, aki az elektronikus kapcsolattartás új szabályait ismertette. Hangsúlyozta, hogy a polgári peres eljárások során az elektronikus kapcsolattartás nem azonos az e-mail útján történő kapcsolattartással. Bemutatta az elektronikusan intézhető ügyeket, szó esett az elektronikus formanyomtatványokról, valamint felhívta a figyelmet az eljárási határidők számítására, továbbá gyakorlati tanácsokat is adott például az eljárási illetékek megfizetésével kapcsolatban. 
 
Végül dr. Belányi Márta, a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára mutatta be előadásában az „Államreform II.” nevű program keretében megvalósuló „állami rezsicsökkentés” főbb elemeit, melynek egyik lényeges része az állami szolgáltatások díjának jelentős csökkentése, egy részének ingyenessé tétele. Ismertette továbbá az „állami rezsicsökkentés” állampolgárokat és vállalkozókat érintő, eddig elért eredményeit, valamint a közigazgatási bürokráciacsökkentés céljait, eszközrendszerét. Ez utóbbi körében beszélt a jogszabály-módosításokról, és egyéb aktuális kérdésekről, mint például az engedélyezési eljárások folyamatának átalakítása.
 
Gyula, 2016. március 4.